Felhívás!

Ördögi csend

Most, hogy a főútra néző ablakból szemlélem, mi megy a város központjában végig, láthatom, hogy kihalt, csendes egy municípium. Délben bolyong egy-egy öreg még a járdákon, és elrobog néhány gépkocsi, a sofőr ügyel, hogy messze elkerülje a rendőröket, katonai járműveket, ellenőröket. Hétköznap nehezebb, hétvégeken megvárják, amíg a hivatalosságok vigyázzállásban végighallgatják a himnuszt, akkor ruccannak át a mellékutcákon baráthoz, rokonhoz. Van, aki csak a telefont, vagy a WhatsApp-ot használja. Van, aki Brazíliából, a másik Amerikából, néhányan egy-egy nyugat-európai országból, a többség Romániából meséli a történteket. Például azt, hogy az olaszok és a spanyolok az EU-ra haragszanak, hiszen amikor a legnagyobb bajban voltak, semmi segítséget nem nyújtottak. A taljánok több településen le is húzták az EU zászlaját, helyükbe felvonták az orosz, a kubai és a kínai lobogót. Mert azt Donald Tusk, a Néppárt elnöke is elismerte az unió tétlenül nézte az eseményeket, míg főleg a kínaiak és az oroszok a tagállamok segítségére siettek. Annak a veszélyét látja ebben, hogy a két világhatalom később politikai haszonszerzésre használja fel. De hogy teljes legyen az értetlenség, az unió lényegében az országoknak leosztandó összegeket akarja segélyként küldeni, ugyanakkor felelősségre vonná a kormányokat, hogy milyen intézkedéseket hoztak a járvány kezelésére. Orbitálisan nagy politikai hiba lenne.

Európa-szerte már számolják a halottakat, a ragály már megtette a magáét. És mindegyik uniós ország kapálódzott ellene, ahogy tudott. A legtöbben a lakhelyelhagyási tilalmat, a karantént, a szükségállapotot és katonai rendeletekkel való irányítást vezették be. Ki a szigorúbb, ki pedig kevésbé szigorú változatát. A legnehezebb feladatot az orvosokra és ápolókra hárították. A katonák fegyveresen pedig fel-alá masíroznak. Nem tudni miért? Ha még sokat parancsolgatnak a tisztek, az ország egészséges orvosok, ápolónők és kórházi szolgák nélkül marad. A politikusoknak még most is az a gondjuk, hogy kérdezgessék, ki akar szavazni menni és mikor lesz a voksolás? Már annak, aki megmarad. Mert naponta változik a fertőzöttek és halottak száma. S a járvány Romániában csak húsvét után csúcsosodik. És újabb emigráltak térnek haza. Ott nincs munka, itt sincs. Elkezdtek fosztogatni derekasan. Na, ide kellene a katonaság.

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.