Nyakunkon a pestis

Sokáig bíztunk a csodában, de csodák, úgy tűnik, nincsenek. Hajlottunk arra, hogy itt rend van a portákon, ide nem jut be korunk új baja: az afrikai sertéspestis. Dehogynem, csak később! Az országban már évek óta dühöng a járvány, kisebb nagyobb sebességgel terjed egyik megyéről a másikra.
Aligha van igazuk azoknak, akik – e lap véleményfalán is – „igen gyanúsnak” találják, hogy kizárólag a kisember portáján üti fel a fejét a kór, csak a szegény ember disznóját „veszik el”, hogy arra kényszerítsék, hogy a szupermarketből vegye az eledelt. Óromániában már tavaly hatalmas sertésfarmok is megfertőződtek, több tízezer állatot vágtak le.

Nem valószínű, hogy helyesen gondolkodnak azok, akik „rejtett üzletet” látnak a mögött, hogy ennyi sertést leölnek, hisz – a tudomány jelenlegi állása szerint – egyszerűen nincs más módszer a vírus terjedését megakadályozni, minthogy ne legyen „hordozó”, azaz sertés.

Az erősen iparosított országokban ilyen nincs, de ennek az (is) lehet az oka, hogy Európa háztartásban tartott sertéseinek majd felét kies hazánkban nevelik, s ezt akár úgy is felfoghatnánk, hogy az emberek ragaszkodnak a hagyományos táplálkozáshoz.

Ezzel együtt nem világos, hogy legalább járványkor miért nem tudunk betartani minimális követelményeket. Hiába mondják a hatóságok, hogy nem kell egyik településről a másikra hurcolni az állatokat, vannak, akik ebben „bizniszt” látnak. Az a gond, hogy nem csak a saját portájukon lévő állatokat kockáztatják, hanem a szomszédét, az egész faluét is. Az állítólag piaci áron fizetett kártérítés gyenge vigasz, hisz egyrészt nem lehet megenni (jó, lehet belőle akár disznóhúst is vásárolni, csak az nem „olyan”), másrészt lehet, hogy az egész háztáji gazdaság erre van állítva: hogy megtermeli az állatoknak az eledelt, és így jószerével nem kell pénzt fordítani a húsra. Ez a rendszer néhány önfejű ember miatt összedőlhet. Erre mondta a megyei főállatorvos: a kórt terjesztő vaddisznókkal megküzdünk valahogy, de a felelőtlen emberekkel szemben kevés esélyünk van…