Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rések a gáton

Rések a gáton Kovászna megye

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2018 márciusában árvízzel küszködött Erdővidék: a fő gond az volt, hogy az Olt a magas vízszintje miatt nem tudta fogadni az Ágostonfalva felett bele torkolló Kormos-patak vizét, így az kiöntött, elárasztva a bal partja menti földeket és a Barótról Ágostonfalva, illetve Köpec irányába vezető megyei utakat is, tetemes károkat okozva. Az árvízi helyzet júliusban megismétlődött.

Most, hogy a hegyekben felhalmozódott nagy hómennyiség olvadásnak indult, ismét számítani lehet arra, hogy a vizek megnőnek, ezért próbáltunk utánajárni, hogy vajon, árvízvédelem szempontjából változott-e valamit a helyzet Erdővidék ezen térségében, avagy ismét csak a szomorú kész tényekkel szembesül a lakosság, amikor a vészhelyzet adódik.

Az érintettek, vagyis azok, akik a tavaly az árvíz miatt a legnagyobb károkat elszenvedték, szkeptikusak: azt mondják, akiknek fájnak az árvízkárok, azok nem tudnak semmit tenni az árvíz ellen, akik viszont tehetnének, azoknak nem fájnak a károk, így a megoldásokat sem sietik el.

Hirdetés
Hirdetés

A helyzetet csak alapos helyszíni terepismeret révén tudná az olvasó is elképzelni, tény, ha kiönt a Kormos-patak, akkor azt nagyjából az Ágostonfalva és Köpec közötti mezők bánják. Ez az árterület viszont merőben kisebb lenne, ha az azt nagyjából merőlegesen keresztező, az Ágostonfalva felé vezető út mellett található, mondhatni gátként szolgáló vasúti töltés teljesen zárt lenne. A töltésen azonban két híd is van, az alattuk található résen pedig a víz vígan átfolyik árvízkor délkeletre, vagyis Köpec irányában alacsonyabban fekvő területekre. Itt található az a horgászegyesületi kezelésben levő halgazdaság is, mely az árvíz miatt a tavalyi évet 39 ezer lejes veszteséggel zárta, de mellette a farm és úgyszintén a közelben földeket művelő emberek is jelentős veszteségeket könyveltek el.

A megyei vízügynél érdeklődve azt tudtuk meg Sándor László főmérnöktől, hogy a vasúti töltésen található rések elzárásának jogi akadálya van. Nem tudni jelenleg, hogy ki a vasúti töltés tulajdonosa, ugyanis a vonalat valamikor a bánya építtette, így pedig semmilyen munkálatot nem lehet, csak úgy elvégezni. A patthelyzetből adódó gondot ismertették a szakminisztériummal is, jelenleg a válaszra várnak.

A károsultak emiatt az állapot miatt is elégedetlenkednek, egyikük szerint az már igazán szégyen, hogy a hatóságok, kezdve a megye prefektusától egészen a baróti helyi önkormányzatig, évek hosszú során nem tudták a töltés tulajdonosának a kilétét tisztázni, de más irányba vezető feltevést is mondtak, ami eléggé érdekes. Éspedig, hogy a töltés lezárása érdekeket sért, annak a patak felőli, Felsőrákos felé eső oldalán ugyanis magas beosztású, bennfentes emberek földterületei találhatóak, melyek esetleges víz alá kerülését így próbálják megakadályozni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük