Felhívás!

Köteles-technika

A 2002-es választási kampányban az MSZP több ízben is megsértette az emberi jóérzés, az erkölcs és a sajtóetika írott és íratlan szabályait. Az Orbán–Nastase-paktumot előbb helyeselte, majd a határon túli magyarok illetve a kormány elleni hangulatkeltésre használta fel, a választókat törvénytelen módon mobilizálta kampánycsendben és a Fidesz elleni uszításra használta fel Kövér Lászlónak egyik beszédét.

E kis szösszenet kereteit szétfeszítené az emlékezetes „köteles beszéd” minden vonatkozásának részletezése, elég, ha illesztek ide néhány sort Gyurcsány Ferenc visszaemlékezéséből: „Mi csináltuk meg a köteles akciót is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. (…) Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó meg a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Mindezt azért láttam indokoltnak feleleveníteni, mert valami hasonló történik azzal kapcsolatban, amit Kövér László mondott a határon túli magyarok ellen uszító Szabó Tímeáról. Hadd idézzük pontosan: „Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb. Nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére.”

Nos, aki ebből arra következtet, hogy Kövér megsértette a nőket, hogy másodrendűnek tekinti őket, azzal komoly gondok vannak, de ez nem akadályozta meg az ellenzéki oldalt az újbóli hangulatkeltésben, abban, hogy bocsánatkérésre szólítsák fel Kövért, vagy hogy a ballib női képviselők 2-es számmal a mellükön jelenjenek meg a parlamentben.

Holott valójában nemes lélekre vall, ha valaki a gyűlöletet nem gyűlölettel, hanem szánalommal reagálja le. És ha belegondolunk, tényleg a legelszomorítóbb jelenségek közé tartozik egy gyűlölettől eltorzult női arc. Hogy, hogy nem, ilyeneket főként a ballib táborban láthatunk belföldön és külföldön egyaránt.

De ez nem akadályozza meg a valódi gyűlölködőket, hogy a köteles beszéd idején alkalmazott trükköket bevessék újra és újra és újra.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.