Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hull a hulladék

Csoda tudja már, miért is taglaltuk, de csak úgy kézügyben, mint a mindennapi kenyérkét, a megőrizhető és arra igenis igényt tartó magyar nyelvet. Maga a nyelv sokat nem tehet önmagáért, ez egyértelmű, annál többet tehet az áldott nyelv minden egyes felhasználója. Ellenérv nem vala, az élet suhogott tovább.

Akkor jelentkeztek a tömbházunk előtt a rendőrség meg a tűzoltóság emberei, lévén az egymással szemközt levő, békésen éldegélő két lakóház. A gyanú bennünk él, sok jót nem várhatunk. Annál is inkább fogalmazgattuk a lehetőségeket, mert színtiszta románul szóltak. Magyar ember nem volt köztük.

Nem titkolták elképzelésüket. A Császár Bálint utca meg az Ág utca kereszteződésénél a sarkon áll egy hatalmas, élő fa. Negyvenöt fokos szögben hajol, rettenetes erővel áll másfél méterre a lakások ablakaitól, de szép, tavasszal uralgó szépség ez a rendíthetetlenség.

Ránk nem sok szót vesztegettek a hatalmasok. Megszoktuk? Szó se róla. Megtudták az érdeklődők, a tűzoltó és csendpárti közegemberektől, hogy fanyírás lészen, az óriás tömb testéből is levágnak egy részt, mert baj is lehet. No, ez igaz. Ha égszakadás, villám süvítene az egyik atyai tömbbe, jaj nekünk, hiszen azt már a gyerekek is tudják, hogy a 45 fokos szög mit rejteget.

Akkor melegében jöttek, nyávogott a gépfűrész, szakadtak egymás hátára a tömbök. Fájt látnom, mennyire közel a pusztulás, a veszedelem az ágyainkhoz, bölcsőinkhez. Hamar végeztek is rendőri meg tűzoltói védelemben az emberek. Mi pedig maradtunk a méla, néma csendben.

Máig. Immár ötödnapig, s ki tudja, még meddig sajnálkozunk meg zsörtölődünk. Ugyanis öt nap óta sem rendőr urak, se tűzoltó nagyságok nem jöttek errefelé se. Vagonnyi ág egymásra zuhanva vagy hányva. A csend az úr. És az élet nem áll meg, hála Istennek, megyen a maga lehetséges útján, akár a hajnalcsillag lefelé.

Az illetékeseknek újabban még több van, amire köpniük. Tegnapelőtt szintén vagonnyi építészeti hulladék jelent meg az ablakok előtt. Mész, lapok, cementhulladék. Az is jár a fejemben, miközben kerülgetem az óriási hányadék-hulladékot, hogy így van ez a lábon járó valóságban is ám. Nekirontanak parancsnokok és káplárok (nem egy) (harang-)szóra, aztán marad a dögletes csend.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük