Hangsúlyozott nyomorúság

Olvasó testvérem, orvosok, pszichológusok, ez a jegyzet jajkiáltás. Segélykiáltássá válhat, ha valaki tettel válaszol.

Megyek az utcán, artikulálatlanul ordítozó asszony jön szembe. Majd egy férfi, láthatatlan ellenféllel vitatkozik. Az üzlet bejáratánál vigyorgó roncslény lóbálja, ütögeti magát, fejét a falba. A parkokban, kapualjakban üres tekintetű férfiak, csoportosan járó drogosok, mint a bibliai időkben a számkivetett leprások.

Minden időkben voltak beteg emberek. A falu, a város bolondja hozzátartozott a helyi jellegzetességhez, tréfákon túl megértéssel kezelte őket a közösség. Kedves, tisztelt barátom hívta fel figyelmemet: ennyi, a valóságból kizökkent embert még nem látott. A megyei kórház hetente jelentést közöl a sürgősségi esetekről – van úgy, hogy negyven-ötven pszichiátriai jellegű. Elképesztő, néha több, mint a testi nyavalyák száma.

Nemzetközi felmérések mutatják, van, ahol a depresszió máris a második egészségügyi oka a munkahelyi hiányzásoknak. Huszonhárom év alatt több mint felével nőtt a bejegyzett esetek száma, és az európai GDP egy százalékát emészti fel a munkakiesés és a kezelés. Ne legyintsenek az egy százalékra, hatalmas összeg, abból jó néhány Notre-Dame-ot fel lehetne építeni.

Azonban nem a nyilvánvalóan patologikus esetekről akarok most beszélni. Egy német orvos, Karl Leonhard hangsúlyozott személyiségeknek nevezi azokat, akiket senki nem sorolna a bolondok közé. Jellemvonásként felsorol néhány dolgot: széles gesztusokkal hívják fel magukra a figyelmet, erős, hosszan tartó érzések vezérlik életüket, indulatosok, képtelenek megregulázni vágyaikat. Nem tudnak leállni, mint a féknélküli elszabadult kocsi a lejtőn, törve-zúzva. Magyarán feltűnési viszketegségük van, vagy a tanító nénim karakán meghatározása szerint, nyű a fenekükben. De ne feledjük, ez nem mozdítja elő boldogságukat, sőt.

Nézem Radu Mazăret régebbi felvételeken. Hol római császár, hol kalóz, hol vásári Che Guevara, miközben lop, a figyelmeztetésekre fittyet hányva. Egy kis madagaszkári orgia után most a rahovai büdös cella. Emberileg őszintén sajnálom. Mert ha normális lett volna, leállt volna idejében. Vagy Sorin Oprescu, aki megbecsült, elismert orvos volt, a mellényzsebéből kifizethette volna egy pedagógus tízévi bérét. Mit kellett neki fővárosi polgármesterség, és ha már ott volt, minek neki csúszópénz? Éveken át, ismételten! Elgondoltam, ha – tegyük fel – nem lennének erkölcsi gátlásaim, összegyűjtenék én is százezer eurót, de lelépnék annyival, és élnék, amíg élek, mint Marci Hevesen. Doktor úr nem lépett le, és most másodszor készül a dutyiba. Ne mondja senki, hogy az ilyen ember nem beteg.

Emlékezzünk a mi életünket megkeserítő trióra: Vadim–Păunescu–Funar. A legordítóbb badarságot is képesek voltak elkövetni vagy kimondani, csak hogy a figyelem központjában legyenek. Hogy lehet ilyeneknek közszerepet engedélyezni? Mert mindegyik mögött néhány tízezer honfitársuk szabadon gyakorolt szavazata rejlik! Hát akkor igény van az ingyen cirkuszra, ez pedig a társadalmat minősíti!

Gyerekeket tanítottam otthon. A szülők panaszkodnak, jaj, mi van vele. A gyerek pedig jófejű, művelt, de azt az egy órácskát átszenvedi kegyetlenül: izeg-mozog, izzad, ceruzáját tízszer leejti, hogy utána mászhasson. Időnkét húz egy slukkot a szénsavas, édes, színes vízből, amit a táskájából vesz elő, mellette a színes, édes műkifli. Ez a reggelije, ez az uzsonnája. Kérdem, hánykor feküdt le az éjjel? Egykor, a horrorfilm után. Tanárok tanúsíthatják, hány hasonló esettel találkoznak. És nyüzsög az osztály, mint a hangyaboly. Nem ezt kellene (akár törvényileg) rendezni X meg Y letartóztatása, illetve elengedése helyett?

Angliában egy javítóintézet egyszerű módszerrel próbálkozott: táplálék-kiegészítőket, ásványi anyagokat adtak a fiataloknak, és látványosan javult a mentális egyensúlyuk. Nem vagyok szakember, de talán szakemberek elolvassák soraimat, és cselekednek.

Ezerszer vállalom a népszerűtlenséget, de úgy gondolom, sokkal fontosabb odafigyelni önmagukban nyomorgó és környezetüket megkínzó embertársainkra, mint zászlócirkuszokkal és szócsatákkal parádézva szavazatokra vadászni. (Lásd fent Karl Leonhard észrevételét.)

Zubreczky Antal