Négy-négy meccs Bukarestben és Budapesten

Négy-négy meccs Bukarestben és Budapesten Sport

Elkezdődött a jegyárusítás a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra. A július 12-én záruló első értékesítési szakaszban az összes mérkőzésre, így a négy bukaresti, illetve budapesti összecsapásra is árulják már a jegyeket, 30 eurós összegtől. A magyar és a román fővárosban is egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést játszanak.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint az első körben július 12-éig igényelhetnek belépőket a drukkerek. Minden jegy sorsolás útján kerül kiosztásra, a hozzájutás esélye független az igénylés időpontjától. A sorsolás nyertesei augusztusban vásárolhatják meg belépőiket. A jegyek zöme ebben az időszakban talál gazdára, majd decemberben az Eb-re kijutott csapatok szurkolói jelentkezhetnek újra, ám ekkor már csak korlátozott számú belépőkért.

Az UEFA 2014 szeptemberében, genfi kongresszusán döntött úgy, hogy Budapest és Bukarest is azon tizenkét város között szerepel, amely otthont ad a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek. Egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést rendeznek mind a magyar, mind a román fővárosban.

Az már korábban ismert volt, hogy Budapest, azaz a Puskás Ferenc Stadion az F-csoport mérkőzéseinek Münchennel közösen ad otthont. A legjobb tizenhat között a C-csoport – melynek mérkőzéseit Amszterdamban és Romániában rendezik meg – győztese utazik Budapestre, ahol a négy legjobb csoportharmadik egyikével találkozik (a D-, az E- vagy az F-csoportból). Az UEFA úgy határozott, hogy amennyiben egy ország kvalifikálja magát a 2020-as tornára, legalább két csoportmeccsét hazai pályán játssza.

Így tehát, ha Hollandia vagy Románia kijut az Eb-re (előbbi a 2016-os tornáról lemaradt, a románok viszont ott voltak Franciaországban), és a C-csoport élén végez, Budapesten vívja nyolcaddöntős találkozóját.

A C-csoport győztesére Budapesten egy csoportharmadik vár a D, az E, vagy az F jelű négyesből. Ezen kvartettek házigazdái: Anglia, Skócia (D), Spanyolország, Írország (E), Németország, Magyarország (F).

A Budapesten és a Bukarestben sorra kerülő találkozókra 30, 75 és 125 euróért lehet jegyet váltani. Az Európai Labdarúgó-szövetség figyelembe vette, hogy Azerbajdzsánban, Romániában és Magyarországon kisebb a vásárlóerő, mint a nyugat-európai országokban, így a bakui, a bukaresti és a budapesti mérkőzésekre a jegyek ára 40 százalékkal alacsonyabb.

A 24 válogatottat felvonultató jövő évi Eb 51 mérkőzéses sorozata június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-ei finálénak London ad otthont. Az angol fővárosban az elődöntőkre a legolcsóbb jegyek 85 euróba kerülnek, a legjobb helyre szólók darabja pedig 595 euróba. A döntőre tovább emelkedik az ár: 95 eurótól 945 euróig kínálja az UEFA a belépőket.

A 2020-as Európa-bajnokság csoportmeccseinek házigazdái:

A-csoport: Róma (Olaszország), Baki (Azerbajdzsán)

B-csoport: Szentpétervár (Oroszország), Koppenhága (Dánia)

C-csoport: Amszterdam (Hollandia), Bukarest (Románia)

D-csoport: London (Anglia), Glasgow (Skócia)

E-csoport: Bilbao (Spanyolország), Dublin (Írország)

F-csoport: München (Németország), Budapest (Magyarország)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.