Fogadalmat tenni!

Trianon. Magyar ember számára baljós csengése van ennek a szónak. Nekünk ugyanis nem a francia hatalom és dicsőség jelképeként számon tartott királyi lakhelyet, építészeti gyöngyszemet, a versailles-i kastélyt juttatja eszünkbe, amelynek hatalmas és párját ritkító parkjában található. És a Franciaországot világhatalommá tevő, Napkirálynak nevezett XIV. Lajost sem, aki a Nagy–Trianon-kastélyt építtette és magáncélokra használta.

Magyar ember számára Trianon az ellenünk elkövetett nemzetgyilkossági kísérlet helyszíne, ahol június 4-én kimondták ránk a halálos ítéletet. Hiszen az országnak a területe 67, lakossága 60, szarvasmarha-állománya 70, erdői 89, vasérclelőhelyei 83, sóbányái 100, arany és ezüstbányái 99, vasútvonalai 58, széntermelése 65 százalékától való megfosztása nem nevezhető másképp. Ráadásul a világtörténelemben addig példátlan gaztettet az elkövetői nem átallották békeszerződésnek csúfolni.

Mindezek ellenére azonban még mindig vagyunk, túléltük az újabb világégést és békediktátumot, valamint a következményei tekintetében ezekkel vetekedő kommunizmust is. A megcsonkított, többszörösen kirabolt és megsarcolt Magyarország pedig mára az európai politika kulcsszereplőjévé lépett elő, és lakosságának életszínvonala meghaladja a testén, vagyonán egykor osztozkodókét. Így június 4-e nem csak a keresztre feszítésünk, hanem a megmérettetésünk és a próbatételünk napja is. Viszonyítási és igazodási pont a nemzet életé­ben. Egy új időszámítás kezdete.

Ezen a napon emlékezni és emlékeztetni kell tehát, de nem keseregni! Fejet hajtani, de nem átkozódni! Fogadalmat tenni, de nem bosszút lihegni! Hátratekinteni és előre nézni! Terveket szőni és megvalósítani! Visszafordulni Istenhez és a segítségét kérni! Ráébredni, hogy csupán a gyermekáldás biztosíthatja megmaradásunkat, valamint a hit és az egészséges ön­azonosságtudat! Csak ily módon válhatunk ismét sokasodó, gyarapodó, egységes, szabad nemzetté, és maradhatunk azon értékek hordozói továbbra is, amelyekkel a Teremtő megáldott minket.