Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mozgalmas nyárelő az M Studiónál

Mozgalmas nyárelő az M Studiónál Kultúra

Pénteken és szombaton mutatja be az M Studio a Pappa mia című legújabb produkcióját Fehér Ferenc koreográfiájában. A társulat június folyamán továbbá Budapesten, Kolozsváron, illetve Türén játssza a LIFT-et, valamint a hónap végén, sepsiszentgyörgyi helyszíneken valósul meg a PYRO tűz-show.

Hirdetés
Hirdetés

Fehér Ferenc nyolc éve rendez rendszeresen az M Studiónál, az első közös előadás, a KAMPF 2013-ban került bemutatásra. 2015-ben született a Személyazonosság, 2016-ban A Jó, a Rossz és a K**a anyád westernparódia, 2018-ban pedig bemutatták a LIFT című produkciót, amely a társulat egyik legsikeresebb előadásaként számos külföldi táncfesztiválon fordult meg az évek során.

Fehér Ferenc a magyarországi táncélet egy különleges színfoltja, előadásainak nagy része külföldi színpadokon jön létre. Egyedi, izgalmas stílusa egyéni inspirációkból és tánc-tapasztalatokból alakult ki az évek során, hagyományos értelemben vett táncképzésben nem vett rész. A sepsiszentgyörgyi közönség az M Studiónál létrehozott alkotásai mellett táncosként is ismeri már az alkotót, hiszen számos előadását mutatta be a FLOW fesztiválok (Hello, Zombi!, The Station), illetve a PulzArt Kortárs Művészeti Fesztivál (Morgan and Freeman, Tao-Te) keretében.

„A Pappa mia négy barátról szól, akik gyerekkoruk óta együtt vannak, azonban egy nap minden megváltozik, amikor az unalmas hétköznapokból új kalandok fele indulnak” – jegyzi meg az alkotó. Az előadás június 4-én és 5-én kerül bemutatásra 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. Június folyamán még egy alkalommal, 16-án lehet megtekinteni a produkciót. Az előadás létrejöttét Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

A LIFT produkciót beválogatták a dél-koreai Busan Nemzetközi Táncfesztiválra, amelynek keretében az előadás online formában mutatkozik be a busani közönségnek június 4–7. között. Június 7–12. között a produkcióval Magyarországon és Erdélyben turnézik a társulat. Június 8-án Budapesten, a Bethlen Téri Színházban, 10-én Türén, illetve 11-én Kolozsváron a ZIZ Művészeti és Szociális Térben játsszák az előadást.

A tavalyi évben nagy sikernek örvendett PYRO tűzzsonglőr produkciót június 22-30. között sepsiszentgyörgyi helyszíneken élvezhetik a nézők saját otthonuk, teraszuk kényelméből. Az előadások pontos helyszínei a társulat Facebook oldalán követhetők (https://www.facebook.com/MovementTheater.mstudio).

Az M Studio programjairól naprakész információk találhatók Facebook oldalukon és honlapukon (www.m-studio.ro). A sepsiszentgyörgyi beltéri előadásokra jegyet váltani a Központi Jegyirodában és a www.biletmaster.ro oldalon lehetséges.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük