Felhívás!

Elgondolkoztató dolgok

Keresztény emberként néha eljátszom a gondolattal, vajon Isten szeretete mennyire fontos számomra. De figyelek arra, hogy csak olyat cselekedjek, ami nem bánt embereket, nem bántja a jó érzést. Vajon arra figyelek, hogy egy adott helyzetben mi a helyes, mit szabad megtenni és mit nem? Képtelen vagyok irányítani az életem, a sorsom? Vajon meggyőződéseimben nem vagyok-e megalkuvó? Nem adok-e helyet lelkemben olyan érzéseknek, hogy vallásom, származásom, műveltségem miatt felsőbbrendű vagyok más embereknél? Vagy nincs-e valami miatt kisebbségi érzésem? Pontosan érkezem-e vasárnapi és ünnepnapi istentiszteletekre? Próbálok-e Istenhez a saját szavaimmal is fordulni, neki mindenért köszönetet mondani, vagy akár csak kis ideig a jelenlétére gondolni? Szeretem-e eléggé a családomat?

Persze, hogy nem így van, mert ha átgondolom, látom, érzem, hogy nincs igazam. Tudom, hogy minden embernek vannak vágyai, elképzelései, szükségletei, amiket szeretne megvalósítani, és akkor rögtön belebotlik abba a kérdésbe, hogy hasonló helyzetben mit vár el tőle a társadalom. Többször is szóvá tettem már, hogy ezekben a mai, modernségbe ájult kétezres években minden, ami jó, az vagy erkölcstelen vagy egészségtelen… Tehát azt tegyed, amit megengednek neked! Mert vannak olyan kialakult szokások, amelyeket illemnek, illendőségnek nevezünk, amelyek megszabják, hogy mikor szabad járni, enni, inni, köszönni, kacagni, a szabályok szerint viselkedni.

Emlékszem, volt egy olyan időszak, amikor látszatra mindenki egyformán szegény volt. Egy olyan gyárban dolgoztam, ahol mindenki segített a másikon. Sok székelyben, magyarban néha eltörött valami. És akkor, ha becsapta a másikat, kiközösítették a zárt közösségekből. Ma ez dicsőség!

Túl öreg vagyok talán, nem tudom, de én ezt soha nem fogom megérteni!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.