Champions Premier League

Megmutatták az angolok, hogy nem potyára ők találták ki a futballt. Az idén a két nagy európai kupadöntőben négy angol csapat találkozik majd: Liverpool – Tottenham és Arsenal – Chelsea meccsekre fognak tömegestől kiutazni a szurkolók Madridba, illetve Bakuba, oda, ahova némelyek szerint Orbánnak nem szabadna a lábát betenni, mert Azerbajdzsán diktatúra, de az UEFA-nak úgy látszik, ez nem gond.

Mi lehet az angol csapatok sikerének titka? A hagyomány, persze. (Mint az anekdotában: a külföldi kérdezi a londoni kertészt, hogyhogy ilyen gyönyörű maguknál a pázsit, én minden szabályt betartok, de nekem otthon nem sikerül. – Hát kérem, én már 600 éve csinálom…)

Létezik egy kiszámítható folytonosság, nem, mint nálunk, hol 14, hol 20 csapattal indul a bajnokság, hol pedig playoff-újítás. Kialakult egy bizonyos futball-kultúra. Tessék megnézni, a pálya körül nincsen kerítés, mely elválassza a csapatokat a közönségtől, mint a ketrecharcosokat, mégsem félnek, hogy a nézők berohannak. Egy két őrült magamutogató, ha megteszi, a fogdában van ideje elmélkedni hülyeségéről. A drukkerek – önmagában az is egy látvány. Hányszor meggyőződhettünk: kilencven percen át énekelnek, akkor is, ha az ellenfél vezet négy-nullra, és ha az utolsó percben rúg a csapat egy potyagólt, úgy ujjongnak, tapsolnak, mintha világbajnokságot nyertek volna a fiúk. Törvény az törvény, nincs sértegetés, „afară cu ungurii din țară”, de „cigányok, cigányok” sem, mert a rendőrség nem tréfál, a bíró pedig lefújná a meccset. És megtapsolnak egy szerelést, egy szép labdaátvételt, egy szögletet. Igaz, a játékosok is meghálálják: nincs annyi színészkedés, kakaskodás, mint az olasz bajnokságban, nem a játékvezetővel foglalkoznak, hanem a játékkal és a labdával.

A klubvezetők nem tévécirkusz-sztárok, hanem normálisan vezetik a csapatot. Nálunk négy forduló után öt edző repül, ott Arsene Wenger 22 évig edzette az Arsenalt, Sir Alex Ferguson 20 évig a Manchester United-et (egyik elődje, Matt Busby, 25 esztendeig, óh…).

A bajnoki címet egy ponttal elbukó Liverpool, a harmadik Chelsea, a negyedik Tottenham és az ötödik Arsenal bejutott a döntőkbe, amelyeket a Bayern, a Juventus, a PSG, a Barcelona és a Real Madrid csak a tévében láthat. Micsoda ereje lehet akkor a Premier League-nek!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.