Álomról s ébrenlétről…

Nem feltétlenül lát álmot, aki álomba merülve pihen, mint ahogy az ébrenlét sem jár együtt mindig kellő éberséggel. Nagyokat alhat az ember anélkül, hogy álmot látna, s ébrenléte alatt sem biztos, hogy például figyelme vagy érdeklődése nem lankad. Nehezen befolyásolható belső folyamatok ezek. Az emberre nézve az altató- és ajzószerek hatása is végső soron kiszámíthatatlan.

Annyi talán bizonyos, hogy az alvás közben látott „képek”, ha el is rugaszkodnak az ismert vagy megélt köznapi valóságtól, de el nem szakadnak ettől teljesen. Ami ébren mélyen foglalkoztat, vagy ami erős hatást gyakorol az emberre, ami esetleg életre szóló élményünk volt egykor, az valamilyen mértékben – akár abszurd, úgymond valóságfölötti, szürreális összefüggésben, álomképek kusza sorában – előbb-utóbb „levetítésre kerül” az alvó ember számára.

Lehet ez a „film” kellemes élményt szerző vagy riasztó, felkavaró hatású a „néző” számára, mindenképpen kizárólag az illető személyhez van köze, az ő, mások által kisajátíthatatlan tulajdona. Ami viszont nem tanácsos sem egyik, sem másik fajta „film” esetében, hogy felébredve követni próbálja ezeket az illető.
Az ébredést derengés előzi meg. Ez pedig az alvás végét, illetve a sötétség vagy homály oszlását, fokozatos világosodást jelent. Lehetővé válik így környező világunk valóságos érzékelése, no meg a magunk lehetőségeinek minél pontosabb felismerése. Ki-ki felmérheti, hogy mi áll éppen előtte, hogy mi vár megoldást részéről, vagy azt, hogy mennyit tart mindebből érdemesnek vállalnia ébrenléte alatt.

Merthogy az ébrenlétnek része lehet az álmodozás is, amelyet – felnőtt korban legalábbis – ajánlatos kizárni mindennapi életvezetésünkből, hogy tényleges teendőink elvégzéséhez láthassunk. Amelyekből – józan számítások szerint – bőséggel szokott lenni, s bizonyára a jövőben sem lesz ez másként. Valahogy ezt, s nem az ábrándozást, a hamis, minden valóságalapot nélkülöző célok követését kellene átadnunk az utánunk következőknek is.

Munkálkodhatunk hát, vagy hogy klasszikus költőnket, Vörösmartyt szabadon idézzük: küzdhetünk erőnk szerint a legnemesbekért…