Adj itthont, békességet

Egy kora reggelre küldjétek be őket, hadd üljenek, járkáljanak betegen, bénán, hadd szidják e rendet fogcsikorgatva, némán a sorban. Hebegjen betegen az akadémikus hazudozó abban a házban, hol egyetlen orvos nem érti szavát, rikácsoljon ríva, rángassa nyakkendőjénél fogva az ápolónő, hogy értsen a román politikus a halál s a hatalmas történelem nyelvén, éltében tudja meg a székelyföldi gyógyulás nyelvét, amiből egy szót sem ért, mert mi sem értjük a hazugok nyelvét.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket, a pártoskodókat, a semmittevőket – kiáltja ki az első világháború aljas zűrzavarából Gyóni Géza (1884–1917), a magyar költő. Ő már tudhatta, ezt a háborút a románok nyerik busás haszonnal, olyannal, hogy máig sem tudnak mihez kezdeni az ajándék országgal. Jöjjenek ki velünk a letarolt erdőnyomokon, el a málnászó medvékig a pártjaikban fetrengve eléldegélők, vinnyogjanak a meredek hegyen, fel azon, mondják önmagukért a Miatyánkot a maguk nyelvén Kommandón, elüldögélve az egykori erdő helyén, tűz mellett március 15-e szent magyar ünnepén, hadd verjék mea culpázva mellüket, míg meghallja Bem József, aztán Gyóni Krasznojárkszban, a fogság s az idegen halál városában. Emlékezzenek ránk idegenségükben mind, akik ezen az ünnepen sem szoktak kétrét hajolni. Csak lopni időt, történelmet, vissza az őskorig maguknak.

Azok írják át a mi történelmünket, akik hadak és csaták után gyilkolásztak suttyomban meg nyíltan. A magunk történelméről, márciusáról írtunk, írtam, nem eleget s nem annyira nyíltan, hogy azon átjárhatnának lovukat vakarni a trianoni aljas hatalmasok. Jaj, miket végeztek s kiket végeztek ki, kiket kísértünk ki a falunk, a városaink végére, örök búcsút véve, s nézve, ahogy mennek ballagva bele a nagy román halálba álságos békében.

Csak egy náthát töltsenek magyar kórházunkban, nem amputálást – hadd lássák, remegve véve pohár vizet, hadd lássák, mi a különbözet az élet nyelvén szolgálni az élet békességét, hogy mindnyájan értsük azt. Láttam térdelve imádkozni székely kórházi ágyán a román beteget magyar húsvétkor, könnyesen. Nálunk volt, itthon, békességben.