A sólyom, a kakukk és a keselyűk

Hiteltelennek próbálták beállítani az egyoldalú történelemoktatás során, hogy a sólyom már évezredek óta itt fészkel a Kárpát-medencében.

Hegyek, völgyek, vad folyók és sűrű erdők fölött, őrszemként vigyázta a sajátjait. Azonban legféltettebb értékeit mélyen magába rejtette, amint sejtései beigazolódni látszódtak, hogy a világ szembefordul a Teremtőjével. A sólyom tisztában volt, hogy a kincs, amit birtokol, erőszakkal nem vehető el tőle, és csakis rajta fog múlni, hogy a legsötétebb korokban is a Fényhozó szerepében tudja hasznosítani azt.

Kiváltságaira irigyek lettek a gonosz keselyűk, akik az égig érő fának ágait nem érhették el materialista mivoltuk miatt. Az érdemtelenül megszerezhető anyag utáni telhetetlenségük megfertőzte lelküket, gyilkos hajlamoktól vezérelve kalitkába csalták a sólymot. Szárnyait szegték, tollait megtépázták, testéből kicsipkedtek, miközben csendre intették, ne vergődjön, amíg lakomát ülnek felette. A keselyűk elszaporodtak, ezer éven át jogtalanul lakmároztak zsákmányukból, ám a sólyom mégsem akart sárba hullani. Nem engedte a benne rejlő kincs, hogy küldetését feladja, mert aki az égre született, az képtelen csúszni-mászni. Nem a mocsár az ő élettere, hanem az élő Isten közelsége.

Sikertelen próbálkozásnak bizonyult a beolvasztására irányuló szándék is, a 100 éve tartó vegyítős ráhatás. A sólyom fészkébe hiába csempésznek kakukktojást, mert abból úgyis csak kakukkfióka kel ki. S bár tetszeleghet hangoskodva, elnyomó ukázokat osztogatva a sólyom vérén és verejtékén megépült fészekben, mert saját álnoksága áldozatává válik. Keselyűk kegyelmén nem tart sokáig a jólét… A sólyom magasba emelkedése után is enniük kell a keselyűknek, s mielőtt egymást tépnék cafatokra, előbb a kakukk kerül terítékre.

A sólyom újra visszatér az égre, és többé már nem száll alá. Belső kincsének hitereje, amit a végsőkig őrzött szíve legmélyén, új szárnyakat növeszt. Szabadon repülhet a Nap felé, hogy fészkére megtisztulást hozzon. Innentől kezdve már népmeséink következtetései sem fognak hiábavaló tanításoknak tűnni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 23., 17:56
    ÉRTÉKELÉS: 1

    “A sólyom magasba emelkedése után is enniük kell a keselyűknek, s mielőtt egymást tépnék cafatokra, előbb a kakukk kerül terítékre.”- amit kiemeltem, de idézhetném minden allegorikus formájában kifejező, korunk fonák visszásságait bíráló sorokat.- élmény volt számomra. köszönöm szépen. GRATULÁLOK!!!

  • User
    Dátum: 2019. május 26., 23:22
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nagyon izgalmas írás, az elme érti, a szív vele repes: a sólyommal.
    Soha nagyobb szimbolikus jelentősége, mint Pont most…
    Hajrá sólyom!