Felhívás!

A migráns, az más

Homlokon vág a hír, hogy Európában, e jobb sorsra érdemes környezetünkben már létezik olyan szerkentyű is, hogy Migránsok és Menekültek Európai Koalíciója. A homlokom állja a csapást, kevésbé viszont az Európai Unió a kérdéseket. Igaz, az Európát érő csapásokat ő maga szerezte be szándékosan. A dolgok, bizonyosan állítom, így állnak. Vizes ostor csattog nemzedékek testén, míg a földrész gazdurai beszervezik maguknak a fájdalomdíjat.

Visszatérve a homlokcsapásra, elrémültem, hogy már saját szervezetük, koalíciójuk van a migránsoknak itt, ahol követelik a tartásdíjukat. Üsd, vágd, nem apád, így szól a magyar népi mondás. El- s ott hagynak vallást, hitet, saját szokásrendszerüket, bevergődnek ide, ölnek és lopnak, s lám, nem is mellesleg megalapítják a maguk kegy- és kegyetlen szervezetét, mely itt, Európa országai és népei ellenében védi, fizeti őket, mert… mert ők szegény migránsok, akiket hajókon, vonatokon ide szállítottak.

No de kik is? Kik követelik, hogy az európai országoknak nyitva kell hagyniuk azt a „humanitárius folyosót”, amelyen szabadon dőlhetnek be s rá a földünkre. Már akinek van itt földje. Mert mellesleg említem, nekünk, romániai magyaroknak aligha van „humanitárius folyosónk”. A migráns, az más. A folyosókat pedig továbbra is szervezik Soros György emberei, szervezetei. Mert hát eddig is a szemünk előtt zajlott Európa határkérdése.

Ezek a Soros-harcosok szerveződnek, és ők lelkesítik bizalommal a betörőket, beosonókat, hiszen mindnyájan emberek lennénk, ha igaz. Ez az ige száll feléjük: minden illegálisan menekülő előtt nyitva kell hagyni a humanitárius folyosókat! Ezeken ideiglenesen lehet lakni, de az ellátás kötelező lesz.
Ne menjünk olyan messze ettől a folyosótól, hiszen már száz-ezrek csörtettek, törtek Európa országaiba. Nyílt a játék. Csak azt nem tudjuk mai nap sem, ki fogja majd egyszer fülön az itthoni, európai szervezőket? Mert a bűnnek s jajnak mind van gazdája. Nem csak az én homlokom nem gyógyul ám egy-egy ilyen hír után! 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. szeptember 12., 19:13
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Amikor 1956-ban menekültek százezrével a magyarok a szülőföldjükről, ők mind törvényesen léptek be minden más ország területére? Igaz, már közel hetven éve, de ilyen könnyen feledünk, ha már szerencsésebb helyzetben létezünk mint a migránsok?
    Egyebet sem hallani, csak a Soros vészharang kongatását.
    A migránsok zöme azért özönlik Európába, mert jelenleg az egy számukra biztonságot ígérő menedékhely. A migránsok menekülnek a szülőföldjükön tomboló polgárháboruk, vallásháboruk veszélyei elől.
    Mindenkinek joga kellene legyen ezen a földön egy biztonságos élhetéshez és joga ahhoz is, hogy azt keresse.
    Felháborító, hogy mennyi önzés uralkodhat el egy közösségen belül, amelyik még nem élte meg a háborúk okozta borzalmakat. Odajutottunk, hála a vészharangkongatóknak, hogy a migráns szó hallatán a tájékozatlan közember már úgy fél, mint őseink a tatárözönléstől.
    Jó keresztényekhez illően (ugye erre hivatkozunk a legtöbbet) az empátiára kellene biztassuk egymást és arra neveljük gyermekeinket is. Gyűlöletet szító írások helyett ösztönözzük könyvolvasásra embertársainkat. A megyei könyvtár bőven kínál dokumentum jelleggel bíró könyveket is migráns személyek viszontagságairól. Ha többet olvasnánk, mint amennyit rettegünk a képzelt ellenségtől, akkor felmérnék azt is, hogyan is történik valójában a migránsok hajósszállitása, példának okáért. Csak egy példa : a Nobel-békedijas Malala Yousafzai – Nincs más út című könyve, ami a saját és más menekült lányok történeteit tartalmazza. Egyszerűen és vádolóan hangzik: “hajón ideszállitották őket”, de a szállítók szenvtelen embercsempészek, akik kihasználják és visszaélnek a szerencsétlenek kiszolgáltatott helyzetével. A tengerekbe fulladt migránsokat is anya szülte és siratja, még ha nem is keresztény. Ezt tudja bizonyára a cikkíró is, de ha megemlítené akkor az ellenségkép tompulna ugyebár?!
    Ha elvárjuk másoktól a toleranciát miért esik nehezünkre hogy szükség esetén mi is legyünk toleránsak?

    • User
      Dátum: 2021. szeptember 13., 11:38
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Ez aztán a kemény gyurcsányista szemtelenség összehasonlítani a magyarországi 1956-os emigránsokat a mostani imigránsokkal!Csak megemlíteném ,hogy azokat először LÁGEREKBEN helyezték el ,majd elég sok procedúra után mehettek tovább a kijelölt !országokba!Ne csodálkozzon ,ha egy ilyennek mondja amit gondol ,milyen szavakkal illetti majd.Megérdemli!Azt ajánlom csak térdepelgessen az új kitalált idolok előtt és simogassa tovább a buksijukat.

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 13., 9:28
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ügyesen betanulta a nagy vezír szöveget, és terjeszti tovább az igét…
    Kérdezném Önt, hogy látott valaha igazi migrást, főleg szűkebb pátriánkban… és nem a tv képernyőjén…

    • User
      Dátum: 2021. szeptember 14., 19:01
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Talán a tv-ben látott migráns “műmigráns”?
      Vagy az egész migránsáradatot úgy filmezik mint a Múmia c.filmben az egyiptomi “homokhadsereget”Emberke!Ébredjen fel Csipkerózsika álmából!Vagy menjen ki a határra…netán Belgrádba…Frankfurt,Bécs,Brüsszel ,Párizs…tele vannak “gumiemberekkel” (maga szerint…statisztákkal no)

      • User
        Dátum: 2021. szeptember 15., 10:20
        ÉRTÉKELÉS: -3

        A TV…Attól függ melyiket nézi. M1 vagy Dunán nevelkedettek csak migráns látnak és Orbánt. Olyan híradó nem volt, amiben ezek ne szerepeltek volna, pedig csak véletlenül tévedek ezekre az adókra egy idő óta. Sajnos, mert régebb főleg a Duna nagyon rendben volt.

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 13., 11:20
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Persze, hogy láttam migránst.
    Sőt, migráns-áradatot Magyarországon és Németországban főleg.
    Nürnbergben meg is támadtak, mert lefényképeztem, hogy kutyával kéregettek

    • User
      Dátum: 2021. szeptember 14., 9:36
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Próbálta-e a nem migráns kéregetőt itthon lefényképezni? Vagy a romániait külföldön? Ne lepődjön meg, ha nekik se tetszene ez.

    • User
      Dátum: 2021. szeptember 14., 10:56
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Csak csendben súgom meg, hogy Nyugat Európában (Franciao, Nagy Britannia, Belgium stb) nem az afrikai/indiai stb a migráns, hanem a kelet európai, az az MI.. a többit ő sajátjának tartja.