A lányok, a lányok nem angyalok

Vagy ha azok, biztosan nem élsportolók. A tavaly Romániát nyolc teniszezőnő képviselte a legnagyobb, a wimbledoni turné százhúszas főtábláján, nem sok nemzet szerénykedhet ilyen teljesítménnyel. Most azonban legyen csak három a kislány, akiknek ürügyén elkószáltatom újévi gondolataimat.

Első természetesen a kikerülhetetlen Simona. Világelső, azon egyszerű tényből kiindulva, hogy pillanatnyilag nincs nála jobb. Haragszik a trükköző Sarapovára, ő mindig jogszerűen csúszik el, válik sérültté, beteggé és makkegészségessé, így, sorra, egy rövidke hét alatt.

Jóval színesebb egyéniség második választottam, Mihaela Buzărnescu. Róla négy dolgot említenék meg. 1. Harmincéves koráig eredményei körülbelül nulla. 2. A balzaci bűvös női kort elérvén gondolt egyet, sorra verte a nagyokat, és feltornázta magát a huszadik helyre. 3. Ha valami nem sikerül neki, fenyegetőzik és iszonyatosan káromkodik, mint Babette anyó Rejtő Jenő Ellopott futárjában. 4. A sporttudományok doktora. (3. és 4. pont nincsen feltétlenül ok–okozat-viszonyban). Ha ezt a négy pontot plusz egy teniszütőt összegyúrunk, kijön pontosan M. B.; csereütőket ajánlatos beszerezni, mert két játszma között ronccsá zúzza azokat, amelyekről nem megfelelően pattan a labda.

A harmadik lányka alig nagykorú, Bianca Andreescu a becsületes neve, és már Kanadát képviseli, mert egy élversenyző felkészítése, anyukája szerint, negyedmillió dollárba kerül, ami itt sok, ott nem sok. A mai sport teljes testi, mentális és pénzügyi hozzáállást igényel. Hol vannak a boldog békeidők, amikor az Incze-fivérek nyáron a futball, télen a hokiválogatottba fértek bele! A finomka nevű Biancának olyan combjai vannak, mint a néhai krajovai gólgyáros Oblemencónak.

A napokban a világhálón rátaláltam az első magyar olimpiai aranyérmes atlétára, Bauer Rudolfra. Párizsban 36,04 méterrel nyert. Nem vicc, ennyivel. Az ő 79 kilójával ennyire vitte. A mai világrekord 74 méter és 8 centi, a riói aranyérmes pedig 2 méter 7 centis, és százhúsz kilós. Férfidrukkerként elszontyolodva veszem tudomásul, a Radwanska–Görbicz Anita-féle csínoskák kora letűnőben. Mert Bianca már úgy ordít, mint a legfélelmetesebb hárpiák.