Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

2019 első sikere kipipálva

2019 első sikere kipipálva Sport

Ötven ponttal (!) is vezetett, végül negyvenkét pontos győzelmet aratott a Sepsi–SIC a Kolozsvári Egyetem vendégeként a Horia Demian Sportcsarnokban a női kosárlabda Nemzeti Liga Piros csoportjának szombati, 3. fordulójában. A magabiztos sepsiszentgyörgyiek egy pillanatig sem engedték ki kezükből az irányítást, és sima sikert értek el a csoportban sereghajtó kincses városiak ellen.

A címvédő lehengerlő játékkal kezdte a mérkőzést, a zöld-fehérek részéről Kristina Higgins zsinórban nyolc pontot szerzett, így a palánk alatt védhetetlennek bizonyuló amerikai centernek köszönhetően a szentgyörgyiek hat perc alatt 14 pontos előnyre tettek szert. A folytatásban a házigazdák is felélénkültek, és kihasználva, hogy a Sepsi–SIC több mint két percig nem talált gyűrűbe, Rishonda Napier révén hat pontra felzárkóztak. Sebaj, válaszként két perc alatt tíz pontot szórt a szentgyörgyi csapat, amire a másik oldalon nem érkezett válasz, a különbség pedig 16 egységre nőtt (11–27).

Ezt követően is a Zoran Mikes irányította együttes akarata érvényesült, miközben a házigazdák az első félidőben 17 eladott labdát jegyeztek, a zöld-fehérek 36 pontot értékesítettek, a szünetben pedig 44–24 arányban vezettek.

A harmadik játékrészben Ioana Ghizilă és Angelika Slamová hatékonyan céloztak a hárompontos vonal mögül, a kolozsváriak pedig csak futottak az eredmény után (40–69). Az utolsó felvonásban sem változott a játék képe, majd a háromszéki gárda Slamová triplájával ötven pontra (!) növelte előnyét, de a hazaiak az utolsó percben némiképp kozmetikázni tudtak a végeredményen, 96–54 (27–11, 17–13, 25–16, 27–14) arányban nyert a Sepsi–SIC, és továbbra is veretlen a bajnokságban, tizenkét győzelemmel és 22 ponttal a rangsor első helyét foglalja el. A két csapat az idényben harmadszor találkozott egymással, és mindhárom mérkőzésen a zöld-fehér mezesek örülhettek.

Hirdetés
Hirdetés

Kolozsvár: Napier 12, Cenean 7/6, Ciciovan 2, Begenisic 4, Părău 11. Cserék: Ana, Boț 5/3, Morse 9/6, Biszak, Sfârlea 4. Vezetőedző: Carmin Popa.

Sepsi–SIC: Ghizilă 16/12, Solopova 17/9, Gördi-Părău 9/3, Whitted 9, Higgins 23. Cserék: Demeter, Mîrne-Nagy, Șipoș 4, Slamová 18/6, Kovács, Jankó. Vezetőedző: Zoran Mikes.

A 4. fordulóban hazai mérkőzés vár a Sepsi–SIC-re, január 12-én, szombaton 19 órától Târgoviște csapatát fogadják a Sepsi Arénában.

További eredmények a 3. fordulóból (Piros csoport): Szatmárnémeti VSK – Brassói Olimpia 90–79, Konstancai Phoenix – CSM Târgoviște 43–58. A Sárga csoportban: Nagyvárad – Alexandria 65–54; a Rapid – Marosvásárhely találkozót ma 17 órától rendezik; a KSE Agronomia elleni meccsét elnapolták.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük