Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Röviden

„Még nem láttak mindent!”

Milák Kristóf élvezte a rendkívül sűrű programot, szerinte mentorként is helytállt a római úszó Európa-bajnokságon, amelyet három arany- és két ezüstéremmel zárt. A 22 éves klasszis utolsó számában, 200 méter pillangón címét megvédve nyert aranyérmet, míg honfitársa, Márton Richárd második lett. Újságírói felvetésre, miszerint Darnyi Tamás óta nem volt ilyen magyar férfi úszó, Milák csak azt mondta: „még nem láttak mindent!”. Milák önmaga harmadik, a magyar küldöttség negyedik aranyát nyerte kedden az olasz fővárosban. Korábban a 4×200 méteres gyorsváltó záróembereként, illetve 100 méter pillangón diadalmaskodott, emellett pedig 100 méter gyorson, illetve a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett egy-egy ezüstöt.

Fiatalokat toboroznak

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) folytatja a játékvezetői képzést, a program ugyan régebb indult, de további jelentkezőket várnak az őszi „iskolakezdésre”. Augusztus 11-től elérhető a szakszövetség internetes honlapján (frf.ro) a romániai és erdélyi labdarúgó játékvezetői iskolák, képzőközpontok térképe. Az adatokat folyamatosan frissítik, kiegészítik. Az első órákban a Kovászna megyei adatlap még nem nyílt, a Maros megyei sem, a Hargita megyeinél pedig egyebek között azt lehetett olvasni, hogy 2022. október 3-án indul a képzés, ami 20 elméleti és 20 gyakorlati órát foglal magába (nyilván lesz vizsga is).

A tanfolyamokra 14–25 éves életkorú lányokat, hölgyeket, fiúkat, férfiakat várnak, a kizáró jellegű feltételek egyike a megfelelő egészségi állapot és jó erőnlét. A képzést a szakszövetség játékvezetői bizottsága (elnök: Kírosz Vasszarasz) irányítja, a megyei testületekkel együttműködve. A legfontosabb tananyag természetesen a labdarúgás aktualizált szabályzata, de meg kell tanulni, illetve ismerni kell a romániai foci versenyszabályzatait is, annak sajátosságaival. Az eddigi jelentkezők és további érdeklődők számára a szakszövetség a legjobb romániai játékvezetőkkel készített, rögzített videóbeszélgetéseket. A képzés jeligéje: „Vegyél részt a játékban, légy focibíró!” (bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.