Kevésen múlt a siker

Egygólos vendégsikerrel zárult a vasárnapi Sepsi –SIC –Brassói Național mérkőzés a női A-osztályos kézilabda-bajnokság 17. fordulójában. A sérülések miatt megfogyatkozott csapatunknak sikerült tartania a frontot a rangsor hatodik helyezettjével szemben, a mindvégig szoros mérkőzésen.

A találkozó kezdetén többnyire csak büntetőkből szereztek gólokat, majd a 10. percig fej-fej mellett haladt a két alakulat, amikor Brassó meglépett két góllal (4-6), amit azonban gyorsan be is hoztak a zöld fehérek. A 22. percben ellenben már ötgólos különbséget is mutatott az eredményjelző tábla (9-14), de ez nem bátortalanította el a Sepsi–SIC-et, megvolt bennük a lendület a felzárkózásra, és végül 17-18-al zárták a félidőt.

A második játékrész elején a Sepsi–SIC átvette az irányítást és gyorsan kétgólos előnyre tettek szert lányaink. A 24-22-es állás után azonban beerősítettek a vendégek, majd a 15. percben átvették a vezetést, és rövidesen 25-27-et mutatott az eredményjelző. Vida Attila edző azonnal időt kért, ezt követően bele is lendültek a lányok, és sikerült kiegyenlíteniük (27-27). Az utolsó öt percben már az volt a kérdés, hogy ki bírja tovább erővel? Brassó a 28. percben háromgólos előnnyel várta a lefújást, és az utolsó percben hiába sikerült a zöld-fehéreknek még értékesíteni két támadást, arra már nem volt idő, hogy egyenlítsenek is, a vége 30-31-es brassói győzelem lett. „Amíg a lányok követték a technikai utasításokat, jól ment, főleg az első félidő végén, a második felében azonban volt egy kicsi esés. Nagyon sok eladott labdánk volt, öt ellentámadást adtunk az ellenfélnek és kihagytunk három tiszta helyzetet. Ez volt a különbség”, értékelt Vida Attila edző, aki szerint odafigyeléssel ezt a mérkőzést meg lehetett volna nyerni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.