Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ha nem adsz, kapsz!

Vasárnap este, az emberhátrányban játszó Kolozsvári CFR ellen is megismétlődött a korábban Medgyes ellen látott fiaskó, a Sepsi OSK a végjátékban kapott góllal szenvedett vereséget, a negyediket ebben a szezonban és a másodikat hazai környezetben. A 19 pontos sepsiszentgyörgyi együttes az alapszakasz felénél a rangsor hetedik helyét foglalja el, míg a címvédő az első helyen áll.

 

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnap esti erdélyi rangadója remek hangulatban kezdődött, hála a háromszéki szurkolóknak. Az első percekben a felek jobbára csak kóstolgatták egymást, a két tizenhatos között zajlott a játék. A 14. percben azonban a címvédő megtörte a jeget, Deac szöglete után Omrani közelről küldte hálóba a labdát (0–1). Pár perc múlva Tandia állt közel az egyenlítéshez, lövését azonban a végig jó formát mutató Arlauskis védte. Kár érte, nagy lehetőség volt. Válaszként Ţucudean hagyott ki egy óriási ziccert, majd az első játékrész legvégén Tandia szabadrúgásból is próbálkozott, de újfent nem tudott kifogni Arlauskis-on.

Szünet után megfogyatkoztak a vasutasok, a Tandiát fejbe rúgó Males a kiállítás sorsára jutott, a váratlan emberelőnybe került házigazdák nyomás alá helyezték az ellenfél kapuját, igyekezetüket a 80. percben koronázta siker, amikor a csereként beállt U21-es válogatott, Florin Ştefan kiegyenlített (1–1). A folytatásban is lendületben maradtak a piros-fehérek, a második gólért támadtak. A 86. percben talán a találkozó legnagyobb lehetősége maradt ki, Simonovski felső sarokba tartó lövését bravúrosan kotorta ki a léc alól a vendégkapus. Ezután ismét beigazolódott a labdarúgás alapigazsága, ha nem adsz, kapsz, egy szöglet után Vașvari lerántotta a jól helyezkedő Mureșant, a befújt büntetőt pedig Deac értékesítette. 2–1 arányban nyert a címvédő, pedig a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 1–2 (0–1), gólszerzők: Ștefan (80.), illetve Omrani (14.), Deac (90., tizenegyesből).

Eugen Neagoe vezetőedző, Sepsi OSK: „Nagyon csalódott vagyok. Mindenki látta a mérkőzést, mindenki látta, mi történt. Én is reggeltől estig dolgozom, távol a családomtól, és amikor ilyen bánásmódot tapasztalok, keserűséget érzek. Csak korrekt bánásmódot kérek. A CFR Románia bajnoka, értékes játékosai vannak, akik ellen jó meccset hoztunk, és nem érdemeltük meg, hogy veszítsünk. Ugyanez a bírói brigád fújt nekünk a kolozsvári vereségünkkor is. Nem akarok a tizenegyesről beszélni, hanem egyebekről, amik a pályán történtek. A CFR egyik játékosa megütötte egyik ellenfelét, és semmi. Azt hiszem, az egyetlen csapat vagyunk, amely tizenhárom meccsen nem kapott egy tizenegyest sem, úgy látszik, csak az ellenfélnek jár.”

A 13. forduló további eredményei: Jászvásári Poli–FC Hermannstadt 0–2, Astra–Krajova 0–3, Botoșani–FC Viitorul 1–2, FCSB–FC Voluntari 2–1, Dunărea Călărași–Medgyesi Gázmetán 0–0. A Concordia Chiajna–Bukaresti Dinamo találkozó tegnap esti lapzártánk után kezdődött.

 

Az I. liga rangsora:

  1. CFR 13 7      5      1      16–9        26
  2. FCSB 13    7      3      3      27–14      24
  3. Krajova 13    6      4      3      23–11      22
  4. Viitorul 13    7      1      5      16–15      22
  5. Medgyes 13 6      3      4      15–17      21
  6. Astra 13    5      5      3      16–11      20
  7. OSK 13    5      4      4      15–11      19
  8. Călărași 13    3      7      3      12–13      16
  9. Botoșani 13 3      6      4      17–17      15
  10. Jászvásár 13 4      2      7      11–19      14
  11. Chiajna 12    4      2      6      10–19      14
  12. Dinamo 12    3      3      6      13–20      12
  13. Hermannstadt 13 3      2      8      11–16      11
  14. Voluntari 13 1      5      7      14–24      8

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük