Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Gyűlnek a döntetlenek

Gyűlnek a döntetlenek Sport

Mindössze két mérkőzésen nem született gól a Szuperliga 5. fordulójában, mindkettőt hétfőn játszották. A helyzeteit elbaltázó Sepsi OSK egymás utáni harmadik, összességében pedig a negyedik döntetlenjét játszotta a Voluntari vendégeként, de nem bírt egymással a Farul és az anyagi gondokkal küzdő Hermannstadt sem.

Hirdetés
Hirdetés

A címvédő Kolozsvári CFR hazai környezetben hajtott fejet az FC Botoşani előtt. Dan Petrescu vezetőedző sokat változtatott a kezdő tizenegyén, ezzel együtt legénysége nem tudott eredményes lenni, míg a vendégek az első félidőben kontrából szerzett góljukkal megnyerték a meccset, és a táblázat élére álltak, a korábbi listavezető kincses városiak pedig maradtak a negyedik helyen. A második és harmadik helyen a továbbra is veretlen Farul, illetve a Hermannstadt áll.

Megszerezte idénybeli első győzelmét az FCSB is: Nicolae Dică vezérletével 0–2-ről felállva, a második félidőben szerzett találatokkal nyertek Târgovişte ellen.

A Sepsi OSK soron következő ellenfele, a Kolozsvári Universitatea 2–1-es vereséget szenvedett Aradtól, így az újonc „egyetemisták” továbbra is nyeretlenek ebben az idényben, az eddig lejátszott öt bajnoki összesen két pontot gyűjtöttek be. A Kolozsvári U – Sepsi OSK közti bajnoki jövő hétfőn 17 órakor kezdődik a Kolozsvár Arénában.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, az 5. forduló eredményei: FC Argeş – FC U Craiova 0–2, Aradi UTA – Kolozsvári Universitatea 2–1, Petrolul – FC Rapid 1–0, Universitatea Craiova – CS Mioveni 1–0, Kolozsvári CFR – FC Botoşani 0–1, FCSB – Chindia Târgovişte 3–2, FC Voluntari –Sepsi OSK 0–0, Farul Konstanca – AFC Hermannstadt 0–0.

Az 5. forduló csapata: Eduard Pap (FC Botoşani) – Georgi Pashov (Petrolul), Joonas Tamm (FCSB), Vladimir Screciu (Universitatea Craiova), Alexandru Pantea (FCSB) – Juan Cascini (UTA), Sota Mino (FC Hermannstadt), Andrei Tîrcoveanu (FC Botoşani) – Andrei Cordea (FCSB), Andrea Compagno (FC U Craiova), Andrei Ivan (Universitatea Craiova). Edző: Mihai Teja (FC Botoşani).

A 6. forduló műsora: pénteken 18 órától CS Mioveni – FC Argeș, 21 órától FC U Craiova – FC Petrolul; szombaton 21.30-tól FC Rapid – Aradi UTA; vasárnap 16 órától Hermannstadt – Kolozsvári CFR, 18.30-tól Chindia Târgoviște – Universitatea Craiova, 21.30-tól FC Botoșani – FCSB; hétfőn 17 órától Kolozsvári U – Sepsi OSK, 19.30-tól Farul – Voluntari.

 

A Szuperliga állása:

  1. Botoşani 5 3      2      0      7–4  11
  2. Herman. 5      2      3      0      7–3  9
  3. Farul 5      2      3      0      5–2  9
  4. CFR 5      3      0      2      8–6  9
  5. Rapid 5      3      0      2      5–3  9
  6. U Craiova 5      2      2      1      6–5  8
  7. Sepsi OSK 5      1      4      0      7–3  7
  8. FCU Craiova 5      2      1      2      8–6  7
  9. Voluntari 5 2      1      2      5–3  7
  10. Petrolul 5      2      1      2      3–4  7
  11. Aradi UTA 5      2      1      2      4–6  7
  12. FCSB 5      1      3      1      6–7  6
  13. FC Argeş 5 2      0      3      6–9  6
  14. Târgovişte 5      0      2      3      5–9  2
  15. Kolozsvári U 5      0      2      3      4–8  2
  16. Mioveni 5      0      1      4      3–11        1
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 17., 8:25
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ha igy megy tovabb a Sepsi OSK meg sereghajto is lehet!Ilyen jatekkal nem lehet elore haladni!!!!!!!!!!!!Buszkesegem azOSK-val szembe meg valtozott!!De nagyon!

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 17., 11:49
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ilyenek vagytok ti, divatdrukkerek. Mikor fut a szekér, akkor mi vagyunk a legjobbak, két gyengébb meccs után meg már temetitek a csapatot. Pedig egyszerű a megfejtés, az OSK-nak nincs kerete ahhoz, hogy két fronton is helyt álljon, 3-4 naponta tétmeccset játsszon, sérülések is történtek stb. Most, hogy már kiestek a Konferencia Ligából, könnyebb lesz a program, lehet a bajnokságra koncentrálni.