Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bravúros győzelem Ankarában

Bravúros győzelem Ankarában Sport

A hatalmasat küzdő Sepsi-SIC bravúros győzelmet aratott a török Nesibe Aydin vendégeként a női kosárlabda Európa-kupa második körében. Csapatunk két fordulót követően hibátlanul vezeti az E-csoportot.

Umo Diallo és Bethy Mununga kosárváltása vezette fel az ankarai találkozót, majd a folytatásban is felváltva pontoztak a csapatok, egyikük sem tudott a másik fölé kerekedni. A kiegyensúlyozott első negyed meglehetősen pontszegényre sikeredett: 12–12-nél ért véget. A második szakaszt a házigazdák indították jobban, Egbo és Yaya kosaraival 19–14-re elléptek, amire Maria Jespersen egymásutáni három triplával (!) válaszolt, így a negyed közepén a Sepsi-SIC magához ragadta a vezetést (21–23). A törökök egy pillanatra nem adták fel, nem telt el egy perc és 23-nél kiegyenlítettek. Felváltva ment az adok-kapok, egyik csapat sem tudott elszakadni, Britney Jones duplája zárta az első félidőt (30–33), a Sepsi-SIC minimális előnnyel vonulhatott pihenőre, és még teljesen nyílt volt a mérkőzés.

A harmadik negyedben már egyértelműen a sepsiszentgyörgyiek akarata érvényesült, Mununga és Ghizilă jóvoltából 32–40-re elléptek, majd Jones hárompontosának és Cave közelijének köszönhetően kétszámjegyűre duzzasztották a különbséget (35–45). Két perccel a negyed vége előtt Hristova távolijával a differencia elérte a 15 pontot (35–50), de a zöld-fehérek nem tudták stabilizálni előnyüket, lehetőséget adva az ellenfélnek, hogy karnyújtásnyi közelségben maradjon (43–50).

Izgalmakból a zárószakaszban sem volt hiány, a Nesibe mindent megtett a felzárkózásért, azonban Zoran Mikes tanítványai egy pillanatra sem hagyták magukat, keményen dolgoztak a pályán, és stabilan őrizték pár pontos előnyüket. 45–50 Hristova és Jones kapcsolt rá, és egy 11–0-s futással lenyugtatta a kedélyeket (45–61). Innen már nem volt visszaút, a sepsiszentgyörgyiek minden energiát mozgósítva tartották előnyüket, ami végül elég volt a magabiztos győzelem megszerzéséhez. Britney Jones ziccere zárta le a meccset, ezzel pedig 70–56-ra nyert a Sepsi-SIC. Csapatunk legeredményesebb játékosa Maria Jespersen lett 17 ponttal, Betty Mununga pedig 21 lepattanót szedett. Folytatás egy hét múlva, november 10-én szintén Törökországban, ám ezúttal a Bursa Uludag Basketbol otthonában.

Női kosárlabda Európa-kupa, csoportkör, 2. forduló: Nesibe Aydin – Sepsi-SIC 56–70 (12–12, 18–21, 13–17, 13–20). Nesibe: Akalan 10/6, Egbo 9, Thomas 22/12, Yaya 9/3, Diallo 6. Cserék: Ozen, Duman, Emirtekin, Guner. Edző: Erman Okerman. Sepsi-SIC: Ghizilă 6/6, Jespersen 17/3, Jones 16/3, Mununga 9, Cave 8. Cserék: Hristova 14/6, Cătinean, Gödri-Părău, Kmetovska. Edző: Zoran Mikes.

Fotó: Sepsi-SIC

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük