Felhívás!

Askovszki a forduló csapatában

Askovszki a forduló csapatában Sport

Tovább tart a Bukaresti Dinamo mélyrepülése, a 16. forduló zárómeccsén a felsőházi rájátszásra hajtó FC Voluntari 2–1-re nyert a tabella alján kullogó fővárosiak ellen. Mircea Rednic csapata 12. vereségét könyvelte el a jelenlegi bajnoki idényben, a Dinamónál csak a ligautolsó Academica Clinceni gyűjtött kevesebb pontot az első 16 fordulóban.

A Sepsi OSK ellenben idénybeli harmadik sikerét érte el – az elsőt idegenben! – azáltal, hogy érvényesítette esélyes státuszát a sereghajtó Academica Clinceni elleni kiszálláson. Cristiano Bergodi együttese győzelemmel kezdte tehát a visszavágókat, de az Academicánál erősebb ellenfelekkel szemben többre lesz szüksége, mint amit most mutatott. A mindkét találat előkészítésében szerepet vállalt Stefan Askovszkit beválasztották a forduló csapatába, a 29 éves észak-macedón támadó igencsak kivette részét a kötelező győzelemből.

A sepsiszentgyörgyi piros-fehérek most kétszer egymás után a Chindia Târgoviște ellen lépnek pályára: szombaton 15 órától hazai pályán a bajnokságban, aztán kedden este idegenben a Román-kupa negyeddöntőjében csapnak össze az Emil Săndoi által felkészített csapattal.

A Kolozsvári CFR őrzi nyolcpontos előnyét a tabella élén, miután kétgólos győzelmet aratott az újonc craiovaiak ellen. Megnyerte a Botoșani elleni rangadót az Edi Iordănescutól megvált FCSB, amely két cserejátékos, Valentin Gheorghe és Ianis Stoica találataival fordítani tudott, így továbbra is üldözi a címvédő kolozsváriakat.

Labdarúgó 1. liga, a 16. forduló összes eredménye: Academica Clinceni – Sepsi OSK 0–2, Chindia Târgoviște – Bukaresti Rapid 2–2, Konstancai Farul – Aradi UTA 0–0, FC Universitatea Craiova – Kolozsvári CFR 0–2, FC Argeș Pitești – Universitatea Craiova 3–2, FCSB – FC Botoșani 3–1, CS Mioveni – Medgyesi Gázmetán 1–0, FC Voluntari – Bukaresti Dinamo 2–1.

A 16. forduló csapata: Andrei Vlad (FCSB) – Ricardinho (FC Voluntari), Andrei Burcă (Kolozsvári CFR), Ionuț Larie (Farul), Iasmin Latovlevici (FC Argeş) – Marco Dulca (Chindia), Runar Sigurjonsson (Kolozsvári CFR), Ciprian Deac (Kolozsvári CFR) – Stefan Askovszki (Sepsi OSK), Daniel Popa (Chindia), Ianis Stoica (FCSB). Edző: Andrei Prepeliţă és Mihai Ianovschi (FC Argeş).

Az állás:

  1. Kolozsvár 16    14    0      2      25–8        42
  2. FCSB 16    10    4      2      29–13      34
  3. Craiova 16    9      1      6      30–16      28
  4. Voluntari 16 9      1      6      19–17      28
  5. Rapid 16    7      6      3      21–14      27
  6. Botoșani 16 7      6      3      15–14      27
  7. Farul 16    7      4      5      18–9        25
  8. Aradi UTA 16    6      7      3      15–10      25
  9. FC Argeș 16 7      3      6      16–12      24
  10. Chindia 16    4      6      6      12–12      18
  11. Sepsi OSK 16    3      8      5      17–17      17
  12. Mioveni 16    4      4      8      10–22      16
  13. Medgyes 16 4      3      9      12–19      15
  14. FC U Craiova 16 3      5      8      11–17      14
  15. Dinamo 16    2      2      12    13–38      8
  16. Academica 16    0      4      12    12–37      4
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.