Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Ötéves időszakokra hosszabbíthatók meg az ANL-lakásokra kötött bérleti szerződések

Ötéves időszakokra hosszabbíthatók meg az ANL-lakásokra kötött bérleti szerződések Románia

Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében az ANL-lakásokra kötött bérleti szerződések a kezdeti szerződéses időszak lejárta után ötéves időszakokra hosszabbíthatók meg.

A jogszabály az Országos Lakásügynökség (ANL) létrehozására vonatkozó 1998/152-es törvényt módosítja.

Az eddig hatályban lévő jogszabály az ANL-lakások bérleti szerződéseinek egy éves időszakra történő meghosszabbítását tette lehetővé.

A jogszabály kimondja, hogy a fiatalok számára készült bérelhető lakások (beleértve az oktatásban vagy egészségügyben dolgozó fiatalok számára épült lakásokat is) eladhatók a bérleti szerződés jogosultjainak az első bérleti szerződés megkötésétől számított minimum 6 év elteltével anélkül, hogy az adásvételt a vásárló életkorához vagy a lakás elidegenítésének tilalmához kötnék. A törvény ugyanakkor azt is leszögezi, hogy a lakást a bérlő már egy év elteltével is megvásárolhatja az első bérleti szerződés megkötése után, de ebben az esetben a tulajdonjog megszerzésétől számított 5 évig nem adhatja el az ingatlant.

forrás: Agerpres

fotó: Barabás Ákos

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 21., 20:38
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Majd az állam nyavalyog!!!
    Olyan kényelmesek egyesek!!! Akár 1-2 házuk is van, sőt bérbeadva, de ők anl ben laknak, mert olcsóbb! Ha meg is vásárolhatják, igazi górék lesznek! A többi, aki nem tud nyalni, hitelek, albérlet, spórlás, h építsen!!!