Felhívás!

Ciucă: nem folyik tárgyalás progresszív adózásról

Ciucă: nem folyik tárgyalás progresszív adózásról Románia

Nicolae Ciucă miniszterelnök úgy nyilatkozott pénteken Kolozsváron, hogy egyelőre nem tárgyalnak a progresszív adózási rendszer bevezetéséről, a pénzügyminisztériumi munkacsoport az elemzések és tanulmányozások szakaszában van.

“Nem folyik tárgyalás a progresszív adózásról, jelenleg nincs más formájú adózás, csak elemzések és tanulmányok vannak, amelyeket a pénzügyminisztériumban létrehozott munkacsoport végez” – jelentette ki a kormányfő.

Ciucă azt mondta, az adóügyi rendszer optimalizálását célzó intézkedések kidolgozása után konzultációt kezdeményeznek az illetékes intézményekkel, az akadémiai szférával, a vállalkozók és egyesületek képviselőivel, hogy olyan döntést hozzanak, amely az adóbehajtást is serkenti, ugyanakkor a vállalkozói szférát is támogatja.

Hozzátette, Románia első negyedévben regisztrált gazdasági növekedése nagyrészt annak köszönhető, hogy a kormány folyamatos párbeszédet folytat az üzleti szférával, a román és külföldi befektetőkkel, akiknek elnyerte bizalmát a konkrét projektek, a kiszámíthatóság és a stabilitás révén.

Nicolae Ciucă miniszterelnök Lucian Bode belügyminiszterrel, Daniel Buda európai parlamenti képviselővel és Emil Boc polgármesterrel tartott sajtótájékoztatót Kolozsváron, miután részt vett két konferencián, és meglátogatott néhány kolozsvári vállalkozást.

2026-ig összesen 18 ezer villanyjármű-töltőállomás épül az országban

2026-ig összesen 18.000 töltőállomás épül Romániában az elektromos autók számára – mondta kolozsvári látogatása során Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ciucă kifejtette, az elektromos töltőállomások építését az országos helyreállítási terv irányozza elő, és az erre kiutalt keretből finanszírozzák. Első körben a fő útvonalak mentén alakítják ki ezeket a töltőállomásokat. Ugyanakkor számos helyi adminisztráció is bonyolít már hasonló projekteket – mondta a kormányfő.

(AgerpresÖ

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások