Felhívás!

Antiszemitizmussal vádolja Johannist a visszautasított miniszterjelölt

Antiszemitizmussal vádolja Johannist a visszautasított miniszterjelölt Románia

Az antiszemitizmus újabb megnyilvánulásának tartja Ilan Laufer, hogy Klaus Johannis államfő nem járult hozzá a regionális fejlesztési tárca élére való kinevezéséhez.

Laufer ezt kedd este, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Állandó Tanácsának ülését követően nyilatkozta.

“Ma, 2018-ban visszautasított Románia elnöke, Klaus Johannis. Aggasztanak a kormányfőhelyettesi és fejlesztési miniszteri tisztségbe való kinevezésem elutasítása mögött húzódó valós okok, az államfő ugyanis nem indokolta meg döntését, ami alkotmányellenes. Úgy vélem, az, hogy Johannis elnök visszautasított, az antiszemitizmus újabb megnyilvánulása, és szeretném felhívni a figyelmet, hogy Klaus Johannis államfő az utóbbi évben folyamatosan antiszemitizmusról tett bizonyságot. Köztudott, hogy Johannis úrnak több zsidóellenes kirohanása és antiszemita nyilatkozata volt. Megtagadta és megakadályozta egy nagykövet kinevezését Izraelbe, mert így akarta szabotálni Románia és Izrael viszonyát. Ugyanakkor elmondhatom, hogy hozzájárult az izraeli és a román kormány közös kormányülésének szabotálásához is” – jelentette ki Laufer.

Hozzátette: az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál fog panaszt tenni, mert szerinte Johannis elnök egyértelműen diszkriminál.

“Fontos megjegyezni, hogy Klaus Johannis német etnikumú, minden szempontból gyanús kapcsolatot ápol a Romániai Német Demokrata Fórummal, ami egy náci szervezet örököse, amelyet a második világháború utáni párizsi egyezmény révén törvényen kívülinek nyilvánítottak. Románia történelme során Nicolae Ceauşescu zsidókat adott el. Ma biztos vagyok benne, hogy Johannis elnök is eladott egy román zsidót. Nem tudom, kinek, és nem tudom, mennyi pénzért” – mondta Ilan Laufer.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 22., 7:50
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ti aztan ertitek a xart keverni.De egyebhez mihez is ertene a “kivalasztott”,mint a xarkevereshez,a penzcsinalashoz (termeszetesem munka nelkul!) es az uszitashoz.Meghogy antiszemitizmus.Semmi koze a visszautasitasnak az antiszemitizmushoz.Elnoki mandatuma lejarta utan nevezzetek ki Klaus Johannis-t Izraelbe valamilyen miniszteri funkcioban.Ha ti zsidok megteszitek ezt,akkor o is kinevez majd benneteket Romaniaban valamilyen miniszteri funkcioban.Mi van,forditva nem mukodnek a dolgok?! Eppen gondoltuk!

    • User
      Dátum: 2018. november 22., 12:59
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Lehet ,hogy Ukrajnában kéne neki kopogtatni az ajtón?Ott már hemzsegnek…Na és milyen jólétet biztosítottak ott ,hogy attól koldulnak az ukránok.Porosenkótól az utolsóig a sorban.