Felhívás!

A kormány elfogadta a nettó 10 százalékos minimálbér-emelést január 1-től

A kormány elfogadta a nettó 10 százalékos minimálbér-emelést január 1-től Románia

A kormány hétfői ülésén elfogadta azt a kormányhatározatot, amely január 1-től nettó 10 százalékos minimálbéremelést irányoz elő.

A kabinet közleménye szerint 2022. január 1-től a bruttó minimálbér értéke 10,9 százalékkal, 2300 lejről 2550 lejre emelkedik. A nettó minimálbér így 10 százalékkal, 138 lejjel, 1524 lejre nő.

Eddig a mintegy 5,6 millió munkaszerződéssel rendelkező romániai dolgozó közül körülbelül 1,5 millió keresett hivatalosan a minimálbérnél kisebb vagy azzal megegyező összeget, ami a dolgozók mintegy egynegyedét jelenti. Az új minimálbér értéke szerint ez az intézkedés 1,970 millió személyt fog érinteni, ugyanis jelenleg hivatalosan ennyien keresnek a januártól megemelendő minimálbér értékénél kisebb összeget.

A munkáltatók sokallták a növelést, ők bruttó 8 százalékos emelést tartottak volna elfogadhatónak a kormány által javasolt 11 százalék helyett.

Súlyos bírság jár annak a munkáltatónak, aki harminc napnál többet késik a bérek kifizetésével

Sürgősségi rendelettel módosította a kormány a munkatörvénykönyvet is. E szerint alkalmazottanként 8 ezer és 10 ezer lej közötti bírsággal sújthatók a munkáltatók a foglalkoztatottak munkaviszonyának részleges eltitkolása miatt – számolt be Raluca Turcan.

A munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint a munkatörvénykönyv módosításával a kormány a szürkemunka elterjedését szeretné megfékezni. Aggasztónak nevezte, hogy a munkáltatók sok esetben alacsony bérért foglalkoztatják és “zsebből” egészítik az alkalmazottaik fizetését, így spórolnak a járulékköltségeiken. Ez a jelenség a munkáltatónak és az alkalmazottnak is árt, és a költségvetést is megkárosítja – hangsúlyozta Turcan.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a hétfőn elfogadott módosítások értelmében alkalmazottanként 5 ezer és 10 ezer lej közötti bírsággal sújthatók azok a munkáltatók, aki harminc napnál többet késnek a bérek kifizetésével. A kormány emellett a jelenlegi 60 napról 90 napra növelte azt az időszakot, ami alatt a munkáltatók kötelesek fizetett szabadnappal kompenzálni az alkalmazottaik túlóráit.

(MTI/Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.