Felhívás!

A fuvarozók 100 nyergesvontatóval készülnek tüntetni szerdán a kormány épülete előtt

A fuvarozók 100 nyergesvontatóval készülnek tüntetni szerdán a kormány épülete előtt Románia

A kormány székhelye előtt készülnek tüntetni 100 nyergesvontatóval szerdán 9 és 15 óra között a közúti szállítók, hogy megoldást követeljenek az ágazat súlyos problémáira – jelentette be kedden a Romániai Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR).

“5000 személy/gépkocsi helyett most már csak 100 vehet részt az akcióban a fővárosi hatóságok által elrendelt új szabályok értelmében. Ezért 100 nyergesvontatóval vonulunk a kormány elé” – tájékoztatnak a COTAR képviselői keddi közleményükben.

A tüntetésen az ágazatban tevékenykedő munkáltatói szövetségek mindegyike képviseltetni fogja magát.

A fuvarozók képviselői szerint a román kormánynak és a parlamentnek a következő főbb problémákat kell megoldania az ágazat megmentése érdekében: szüntessék meg a napidíjak visszamenőleg, az elmúlt öt évre vonatkozó megadóztatását, fizessék ki az elmúlt évben az autószervizekbe került több ezer sofőrnek az eddig ki nem fizetett kártérítéseket, állítsák le a gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések (RCA) indokolatlan áremelkedését.

A közlemény értelmében a Versenytanácsnak közbe kellene lépnie az RCA-biztosítások árának maximálása érdekében, ahogyan azt legutóbb 2016-ban is tette a fuvarozók hónapokon át tartó tiltakozóakciói nyomán.

“Az RCA-díjak az egekig emelkedtek, és nem csupán a szállítók, hanem mind a több mint 8,5 millió biztosított számára” – jelentette ki Vasile Ştefănescu, a COTAR elnöke, felszólítva az illetékeseteket, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket az ágazat problémáinak a megoldására, ellenkező esetben országos szintű tiltakozóakciót robbantanak ki.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások