Udvaros Dorottya az életről és szerelemről énekel

Majdnem Valaki című, második albumának dalaiból ad koncertet Udvaros Dorottya színművész a Szent György Napokon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész három évtizeddel első lemeze után, 2015-ben készítette el sokak által várt, második önálló albumát. Az első, az 1985-ben megjelent Átutazó Dés László és Bereményi Géza közös alkotása volt: a magyar popalbumok nagy klasszikusai között tartják számon.

– Majdnem Valaki című koncertjét hozza el Sepsiszentgyörgyre, ami egy egész estés varázslat az életről, szerelemről, színházról. Hogyan varázsol Udvaros Dorottya?

– Ezek titkok, női, színésznői titkok, nem árulhatom el őket. A dalok a lemezen életről, szerelemről, csalódásról szólnak, mindenről, amiről nagyon nehéz így beszélni. Talán nem is lehet, de ott a színpadon, a dalokban életre kelnek. Talán ezért nincs is kedvencem közülük, mindet nagyon szeretem.

– Elismert prózai színésznőként miért érzett késztetést a lemezkészítésre, egyáltalán honnan jön az éneklés iránti affinitása?
– Mindig is része volt a zene az életemnek. Nem tudnék nélküle létezni, ennek ellenére a lemezkészítés nem volt tudatos nálam. Így alakult. Az elsőt a sors különös ajándékaként éltem, meg, mely egy nagyon békés és szép pillanatban tudott megszületni. A fiamat vártam épp akkor, így jóval kevesebb volt a színházi elfoglaltságom, egész lényemmel tudtam a lemezre koncentrálni. Ezért is nem akartam másikat. Mikor az ember havi 32 napot játszik, nehéz úgy belehelyezkedni, ahogy az Átutazóban sikerült. Aztán a sors úgy hozta, hogy 30 évvel később elkezdtünk Bereményi Gézával és Hrutka Róberttel egy-két dalon dolgozni. Aztán a kettőből öt lett, akkor már titokban éreztük, sejtettük, hogy épp egy új lemez van születőben.

– Melyik a hálásabb szerep, az énekesé vagy a színészé?
– Nem akarok és nem is lehet fontossági sorrendet állítani. Az éneklés egy olyan csodás állapot, amiben mindig jól érzem magam. A zenészek, akikkel egy színpadon állok, egytől egyik csodás emberek, rengeteg pozitív élmény ér minden egyes alkalommal, amikor koncertezünk. Nagyon sokat kapok a zenétől, azt hiszem, nem tudnék zene nélkül élni, de színház nélkül sem. Én alapvetően prózai színésznek gondolom magam továbbra is.

– Mire tanították meg a színészi pályán eltöltött évek?
– Türelemre.

– Van kedvenc szerepe?
– Nincs. Ha lenne, mit csinálnék a többi napon, amikor nem épp a kedvencemet kell játszani?

– Vannak Székelyföldhöz köthető emlékezetes élményei?
– Egyszer a Szent Anna-tónál jártunk barátokkal, kollégákkal, és valaki közülük úgy döntött, megfürdik a tóban. Erdélyben mindenki tudja, hogy az a tó milyen rettentő hideg tud lenni, de ő hajthatatlannak bizonyult. Én meg azt éreztem, ha ő megy, nekem is mennem kell. Most már tapasztalatból tudom, hogy a Szent Anna-tó tényleg borzasztó hideg, de elmondhatom, hogy úsztam benne.

– Van valamilyen bevált szépségtrükkje, amit megosztana a székely lányokkal, asszonyokkal?
– Én, ha épp nincs fellépésem valahol, vagy éppen nem próbálok, alszom. Az alvásnál semmi nem szépít jobban! Ha ki tudom aludni magam, máris sokkal jobban érzem magam a bőrömben. <<