Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem hervadtak el a lányok

Nem hervadtak el a lányok Kultúra

A húsvéti locsolkodás régi szokás, de évről évre egyre kevesebben gyakorolják. A lányok kútvízzel való megöntözése már csak a falvakban fordul elő, városon inkább a kölnivizes öntözés a divat, de inkább már az sem. Szentföldön viszont idén nem engedtek a negyvennyolcból.

Hirdetés
Hirdetés

– Amikor bekerültem a csoportba, a locsolók énekszóval érkeztek, és egy vödör vízzel, amellyel meg is locsoltak! A szokás és a vödör víz megmaradt, de az évek alatt folyamatosan fejlődtek a fiúk, és pár éve zeneszó is kíséri az éneket, amely nem más, mint a Nyisd ki babám az ajtót című népdal – meséli locsolós élményét a kézdiszentkereszti Tisztás Néptánccsoport tagja, Fodor Janka.

A „szerenád” után közösen mondanak verset a fiúk, majd persze a víz után a kölnivel való locsolás sem marad el.

– A vizet soha nem lehetett megúszni. Az évek során több tánccsoport is gondolt rám, hogy el ne hervadjak, így már a locsolás elején, végén, a lépcsőn, de még a házban is kaptam belőle. Volt rá példa, hogy a locsolót is meglocsoltuk (gondolunk mi, lányok a fiúkra is) – tette hozzá nevetve.

A kézdiszentléleki lányok is hasonlókat mesélnek a húsvéthétfői locsolásról, ahol a Perkő Néptáncegyüttes tagjai tartják fent ezt a szép hagyományt.

– A fiúk általában kettő körül indulnak útnak, és minden táncos lányhoz énekszóval kopognak be. Évente változnak a locsoló eszközök, de a zöldág és a vödör sosem marad el – mesélik a perkős lányok.

A verset mindig a leghumorosabb társuk mondja, és a tánccsoport életéhez köthető. A táncos fiúk minden évben kreatív feladattal állnak elő, amelyeket a lányoknak teljesíteni kell – ez az idén sem maradt el.

– Mindig emlékezetes a húsvéthétfő, elmehetünk a táncos lányainkhoz, felidézhetjük az azelőtti évek vicces pillanatait. Sokkal szabadabbak és huncutabbak lehetünk, mint máskor – meséli Ráduly Barnabás, a Perkő Néptáncegyüttes egyik legrégebbi tagja. – A tavaly elmaradt a locsolás, ami nagyon rossz érzéssel töltött el, idén jó volt újra átélni.

A lemhényi fiatalok már nagycsütörtökön megkezdték a húsvétra való készülődést: legelső programjukat egy közös tojásfestés képezte. Nagypénteken Jézus passiótörténetét mutatták be a helyi katolikus templomban: ezt Zsigmond Boglárka, a helyi ifjúsági szervezet tagja alakította át színdarabbá, majd közösen alkották meg a koreográfiát. Húsvétvasárnap a hagyományos határkerülésen volt a sor, amely idén a járványügyi helyzetre való tekintettel nem a kézdialmásiakkal közösen zajlott.

– Hétfőn a régi hagyományok ápolása jegyében minden LISZ-tag népviseletben ünnepelt, megadva a módját. A legények házról házra jártak, meglocsolva a hervadozó leányokat. Ebbe a kézdialmási és berecki fiúk is besegítettek – tudtuk meg Lukács Botondól, a LISZ elnökétől.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük