Felhívás!

Mohos-piknik a Teinben

Mohos-piknik a Teinben Kultúra

Mohos-piknik címmel nyílt meg a Tein Teaházban hétfő este a sepsiszentgyörgyi Mohos Fotóklub tagjainak kiállítása, amely a magyar fotográfia napja (augusztus 29.) alkalmából az Erzsébet parkban évente megrendezett szabadtéri tárlat tavaly közszemlére helyezett alkotásaiból nyújt ízelítőt.

A szép számban egybegyűlteket a rendezvény szervezője, Huszár Szilamér, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) fényképész szakosztályának koordinátora köszöntötte. Rámutatott, hogy a tárlat létrejötte, a SZMÚE-ba tömörült sajtófotósok és a Tein Teaház között fennálló gyümölcsöző együttműködésnek köszönhető.

A 2014 óta immár hagyományossá vált Erzsébet parkbeli fotópiknikeket megvalósító Toró Attila a magyar fotógráfia napjáról szólva felidézte, hogy annak megünneplését a 108 szakmai csoportosulást tömörítő Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte 2003-ban. Az időpontjaként pedig azért választották augusztus 29-ét, mert Magyarországon ezen a jeles napon készült először nyilvános rendezvényen fénykép. Vállas Antal ugyanis 1840. 08. 29-én mutatta be a Magyar Tudós Társaság ülésén, hogy miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon.

A magyar fotósok előtt évi rendszerességgel tisztelegni hivatott sepsiszentgyörgyi pikniken való részvételnek egyetlen feltétele, hogy a kép(ek) elkészítője személyesen legyen jelen az eseményen. Véleménye szerint egy-egy ilyen tárlat kitűnő alkalom arra, hogy az alkotó és a néző, illetve a fotó és a befogadó között kommunikációs csatorna nyíljon. Ezáltal pedig rádöbbennünk, hogy kimondott szavak nélkül is tudunk egymáshoz szólni.

Amint azt Hlavathy Károly fotóművésztől, a Mohos Fotóklub elnökétől megtudhattuk, 1987 óta léteznek Sepsiszentgyörgyön, és élő emberi kapcsolatokra építő alkotócsoportként határozzák meg magukat. Jelenleg több mint harminc tagot számlálnak, és továbbra is maguk közé fogadják azokat, akik szeretik a fotográfiát.

Békesség Istentől! – zárta szavait az elnök, a szomszédunkban dúló háborúra utalva. A Szent György Napokig látogatható kiállítás nyújtotta vizuális élményben részesülvén meggyőződéssel állítható, hogy megtekintésének idejére az isteni békesség a szívünkbe és a lelkünkbe költözik.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.