Felhívás!

Két esemény is elmarad

Két esemény is elmarad Kultúra

Elmaradnak a Kovászna Megyei Vöröskereszt idén nyárra tervezett eseményei. A rendezvények a gyerekeket, diákokat érintik leginkább.

A koronavírus-járvány miatt átalakult a háromszéki Vöröskereszt tevékenysége, az önkéntesek bekapcsolódtak a különböző megyei jótékonysági akciókba, de megvalósították az Oxigén projektet is, amely által oxigénkoncentráló berendezést biztosítottak a betegek számára. Az elmúlt hónapokat követően újraindult a vércukorszint-, koleszterol- és trigliceridszint-mérés, újdonságként pedig EKG-mérés is van a szervezet székhelyén minden kedden 9 és 12 óra között.

A szervezet háromszéki fiókjának munkatársa, Opra Szende Zsófia elmondta: két fontos eseményük viszont elmarad idén: a hátrányos helyzetű gyerekek nyári tábora és az elsősegélynyújtó-verseny. A nehéz családi helyzetben élő gyermekek táborát 30. alkalommal szervezte volna a Vöröskereszt, évente mintegy 50 gyerme­ket fogadtak a megye különböző táborhelyein, ahol kézműves tevékenységekkel, játékokkal, versenyekkel várták őket. A megyei elsősegélynyújtó-versenyen tavaly 75 csapatban mintegy 400 diák mérte össze tudását elméleti és gyakorlati ismeretekből.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.