Hajdanvolt szokásaink gyűjteménye

Szakkönyv ritkán ér meg második kiadást, azonban Zakariás Erzsébet Asszonyélet Erdővidéken című, 2000-ben a marosvásárhelyi Mentor Kiadó által, majd 2020-ban a baróti Tortoma és Háromszék Vármegye Kiadó közös gondozásában is megjelentetett kötete a szerencsés kivételek közé tartozik. Nyilván nem véletlenül, hanem értékes tartalmának és közérthető nyelvezetének köszönhetően. Sepsiszentgyörgyi bemutatójára az itt első alkalommal megrendezett Könyvvásár és Kortárs Irodalmi Fesztiválon került sor május 27-én.

A vele társalgó Demeter Zoltán baróti művelődésszervező bevezető mondataiból kiderült, hogy Zakariás Erzsébet Mikóújfaluban született ugyan, de tanító szülei Barótra helyezése révén egyéves korától ott nevelkedett, ezért erdővidékinek tekinti magát. Annál is inkább, hogy személyes és közvetlen kapcsolatot főleg a tájegység falvaiban élőkkel sikerült kiépíteni.

Géptervezőt, magyar–orosz szakos és Waldorf-tanárt, néprajzkutatót, néptánc- és énekoktatót, fordítót, színháztörténészt, irodalmi titkárt, könyvtárost, a Kriza János Néprajzi Társaság létrehozásának ötletgazdáját és működési szabályzatának megfogalmazóját, kiadványszerkesztőt tisztelhetünk a személyében. Ugyanakkor népdalénekest, valamint az erdélyi magyar táncház mozgalom egyik elindítóját és szervezőjét is. A belőle áradó, a könyvbemutatón is megtapasztalható „derűs, mosolygós nyugalom” jótékony hatást gyakorolt és gyakorol a környezetére.

A beszélgetőtársa kérdésére adott válaszában rámutatott, hogy szerteágazó, kívülről nézve talán véget nem érő önkeresésnek tűnő tevékenysége a benne folyamatosan munkáló kíváncsiságnak köszönhető. Megfogalmazása szerint kell legyen annyi bátorsága az embernek, hogy engedjen a tudásszomjának, és teljes lényével, erejével arra forduljon, amerre ez éppen hajtja.

Amint arra Demeter Zoltán rámutatott, a 20 évvel ezelőtt megjelent könyv az erdővidéki asszonyok huszadik század elejére jellemző életét mutatja be, azaz éppen a 100 esztendővel ezelőtti mindennapok szokásait, életrendjét tárja az olvasó elé. Szerzője a téma iránt fiatalasszony korában kezdett érdeklődni, és terepkutatásai során feltárni az Erdővidék falvaiban 30–35 évvel ezelőtt még kitapintható hagyományokat.

Néhány, főleg technikai vonatkozású lehetőségnek a hiánya behatárolta és megnehezítette a néprajzi gyűjtéseket. Nem léteztek például a mai korszerű hangfelvevők és adathordozók, ezért a kutató kénytelen volt egy 10 kilós magnetofont cipelni magával többnyire gyalog ahhoz, hogy elkészíthesse a könyvében felhasznált interjúkat. Ráadásul a szalagokból is állandó hiány volt, ezért naponta le kellett jegyezni a rajtuk rögzített szövegeket a gyűjtés folytatásának biztosítása érdekében. De az általa használt Smena 8 fényképezőgép sem rendelkezett a minőségi képi dokumentáció elkészítéséhez szükséges adottságokkal.

Ilyen és hasonló nehézségek közepette született meg a történelmi időket idéző beszélgetéseket, visszaemlékezéseket, vallomásokat őrző kötet. Egy letűnt és soha vissza nem térő kor lenyomatainak a gyűjteménye, amelyet fellapozhatunk.