Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Emlékezzünk a régiekre

Emlékezzünk a régiekre Kultúra

Akire én most emlékezem, nem is olyan régi. Azért is tűnik közelinek, mert amit és ahogyan cselekedett, az a mai napig itt van velünk, hat ránk, serkent mind jobb és jobb munkára. Legközelebbi hozzátartozói, ikertestvére és neki a férje, azaz Marika és Matekovits Mihály felkavaró könyvújdonsággal lepett meg, a címe is – Egy sors emlékezete – arra int, hogy bizony nem árt, ha időnként emlékezünk. Emlékezünk szeretteinkre, volt munkatársainkra, barátainkra. Sokan, nagyon sokan hullanak ki olyanok közülünk, akikre bizonyos idő elteltével csak nagyon ritkán gondolunk. Aki e sorokat olvassa, legalábbis közülük többen is mindjárt megfejtik, hogy Korodi Hajnalkáról van szó.

Pontosan tíz évvel ezelőtt lépett ki végleg közülünk, s azóta, az előbbiekben említetteknek köszönhetően minden esztendőben el szoktunk menni ilyenkor, augusztus derekán szentivánlaborfalvi sírjához, részt vettünk az emlékére rendezett istentiszteleten, felidéztük megkapóan rokonszenves személyiségét, elbeszéltük az utat, amelyen elindult még szentiváni kisiskolás korában, s eljutott, ikertestvérével együtt arra a csúcsra, ahová csak a legelszántabbak érhetnek fel. Magasra ütötték a labdát, így mondhatnánk, de jól tudjuk, hogy a magasra ütött labda nagyon is asztalközeli volt, hajdani mesterük, tanítójuk, tanáruk, igazgatójuk, edzőjük, Molnár Ferenc állította fel nekik a mércét, s az egyenesen a csillagokig ért fel. Ők ketten nem a mérce alatt bújtak át, hanem jóval fölötte adogatták a celluloidot, s az körbejárta az országot, Magyarországot, de Európát is.

Ebben a kis kiadványban, amelyről már szóltam, vallomások olvashatók. Én nem tudom, miként csiholta ki Marika és Misi ezt a sok csodálatos írást azoktól, akiknek kezében nem azért fordul nehezen a toll, mert nem mesterségük az írás, hanem mert ebben a rohanó világban mindannyian időhiányban szenvedünk. Szerencsére, a szeretet senkinél sem hiánycikk, legalábbis azoknál, akik megragadták azt a pennát, s papírra rótták a túl korán elhunyt, mindössze hatvan esztendőt megélt Hajnalkával kapcsolatos legbensőbb érzéseiket, nyugodtan írhatom azt is, hogy érzelmeiket, mert ritka Ember volt Ő: álljon csak elő az, akit rosszindulatúan megsértett, akit rosszhiszeműen lekezelt, pedig volt ő hosszú időn át intézményvezető, s tudjuk, jól tudjuk, az intézményvezetőknek sok esetben más a véleménye bizonyos dolgokról, mint a munkatársaknak, de ezt Hajnalka a lehető legmélyebb empátiával intézte el. Nos, Hajnalkáról beszélgettünk halála emléknapján a világháló segítségével, s ebbe a beszélgetésbe sokan bekapcsolódtak Szentivántól Aradig, Szatmártól Sepsiszentgyörgyig, Csíkszeredától Brassóig. Ha a vírus miatt el is veszett a közvetlen találkozás, az emlékezőkön nem fogott ki: valamennyien elfogadták a számítógépes meghívást!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások