Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Czetz János gidófalvi reneszánsza

Czetz János gidófalvi reneszánsza Kultúra

Czetz János tábornok születésének 198. évfordulójára a Gidófalva Fejlődéséért Egyesület emlékévet szervez és szoborállítással is tiszteleg a 48-as szabadságharc hőse előtt. A részletekről Szabó Ferenc ügyvezető, gidófalvi helyi tanácsos tájékoztatta lapunkat.

A 2018-ban alakult egyesület célja szándéka szerint az iskolát, az önkormányzatot, a helyi egyházakat is bevonják a honvéd tábornokról megemlékező események sorozatába, így az idén júniusban Czetz-mellszobrot szeretnének felállítani a helyi, szintén a szabadságharcosról elnevezett iskola udvarán. Adományokból összegyűlt a mű ára, illetve a szobrász, a csekefalvi Demeter István honoráriuma is, még a talapzatra kell mintegy 600 eurót összegyűjteni. Ehhez segítséget ígért a budapesti örmény közösség (Fővárosi Örmény Önkormányzat) is, Czetz János ugyanis édesapja révén félig örmény volt, de a szervezők várják a helybeliek bármilyen szerény, e célra fordítható adományát is.

Hirdetés
Hirdetés

Az események sorát az ünnepeltről szóló előadások folytatják, Gidófalvára várják az ő nevét viselő szamosújvári cserkészcsapatot is, amellyel aztán honismereti emléktúrára is mennek majd a szervezők, a honvéd tábornok életének helyszíneit érintve.

Czetz János Bem József vezérkari főnökeként harcolta végig a szabadságharcot, mígnem lovasbalesetet szenvedett. Világos után több országban kereste helyét, majd felesége révén Argentínában telepedett le, ahol megalapította a fővárosi Katonai Akadémiát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 19., 18:42
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Kedves Bodor Tünde! Oldalági Cz. rokonként nagon szeretném megtudni, megvan-e a Czetz-szülők 1900-ban állott emlékműve a gidófalvi református temetőben, s betű szerint mi van ráírva? Ha módja volna ennek utánajárni, s még egy felvételt is küldeni, amelyen olvasható volna a felirat, komoly segítség lenne! Válaszát remélve üdvözlöm! Bereczkyné Máthé Judit (Mo.), bmathejudit.bereczkyne@gmail.com