A hajadonok ma éjszaka mindenképp kopogtassák meg a sertésól ajtaját!

A szilveszterhez és újév napjához fűződő babonák ismeretéből olvasóink közül is sokan jelesre vizsgáznának, hiszen ki nem hallott például a lencseevés áldásos voltáról, a női vendég elkerülésének szükségességéről vagy a szárnyashús-fogyasztásra vonatkozó tilalomról! Alább olyan elemeket igyekszünk kiemelni néphagyományunk gazdag tárházából, amelyek mára feledésbe merültek, vagy egyre ritkábban gyakorolják.

Vadasdon például nemcsak a szárnyashús-evést kerülték, hanem a szalonnás-sonkás ételekét is, hogy a következő évben legyen vastag a disznó szalonnája, puha a sonkája. Vízkeresztig olyan fogásokkal próbálták, próbálják enyhíteni az ünnepi telítettséget, mint köménymagleves, árva-zöldségleves, bagolytüdő-leves, paradicsomleves, szabógallér-leves stb.

Arra viszont gondot fordítottak, hogy a tyúkok és a juhok előtt szilveszter éjszakáján is legyen víz! Akárcsak – többek között – az erdővidéki Nagybaconban, itt sem hagytak száradó ruhát a kötélen, mert úgy vélték, arra elhulló marhák bőre kerülne. „Aki ruhát terít, az bőrt terít” – szól a mondás.

Régen – már 16. századi adatokkal igazolhatóan – szokás volt újév napján adomány formájában kiegészíteni a tanító vagy a kántor amúgy szegényes fizetését. Ez a legtöbb helyen egy kakast jelentett, amit aztán Gergely napján még tojással is megtoldottak. Ezt például még a háromszéki Árkoson is tartották, azzal a kikötéssel, hogy a használatába kapott egy és háromnegyed katasztrális holdnyi föld mellett a tanító egyebet nem kérhetett a nebulók szüleitől.

Az adományozás eme formája onnan eredhet, hogy hajdanán a falvak népe újévkor köszöntötte urát. Székelyföldön a társadalmi tagozódás folyamata jóval később kezdődött el, tehát ez mifelénk nem annyira volt jellemző, de például a Teleki grófok uradalmain, a Szamosháton még a 20. században is gyakorolták, amikor is a felköszöntött pénzadománnyal hálálta meg a jókívánságokat. A 13. századtól kezdve a szabad városok is ekkor adtak ajándékot a királynak.

Tövis a falu forrásában

Székelyföldön a legények részéről szokás volt az óév temetése, illetve az újév-köszöntés után, éjfélkor kivonulni a falu forrásához, és betömni azt tövissel. „Aki újév reggelén először bontja ki s merít belőle, az aranyvizet merít. Szerencsét hoz ez leánynak, legénynek abban az évben, férjhez megy vagy megnősül. Az elkésett leány pedig meg van győződve, hogy abban az évben nem kötik be a fejét” – jegyezte le több mint nyolcvan ével ezelőtt Szendrey Ákos etnográfus az Ethnographia című folyóiratban.

Kalotaszegen a lányok meg is mosakodtak az „aranyos vízben”, hogy megőrizzék szépségüket, és még bele is köptek, hogy elhárítsák maguktól az új évben rájuk leselkedő betegségeket. Alkalomadtán az is előfordult, hogy maguk tettek tövist a forrásba, patakba, így az utánuk érkezők már nem részesülhettek annak jótéteményéből. Azt tartották, aki pontosan az esztendő első harangozásakor tesz ebből a vízből az arcára, végleg megszabadul szeplőitől.

A Nyárád menti legények, még mielőtt tövissel tömték volna tele a falu forrását, „énekszó és víg kurjantás közben egy szalmabábot hordanak körül a faluban, s megállnak egy-egy ablak alatt kántálni”, amiért mézes pálinkával és lepénnyel kínálták meg őket a háziak. Az óesztendőt jelképező bábot aztán el is temették, a lányok pedig igyekeztek reggel elsőnek érni a forráshoz, hogy őket érje a fentebb említett szerencse. Magyarlapádon a lányos házak tetejére szalmaköteget tettek a kolompokkal lármázó serdőlő fiúk.

Milyen lesz a kérő, és honnan érkezik?

Persze, szilveszter estéjén más módja is volt megtudakolni, hogy a lány számíthat-e férjhez menésre, és mikor. A küszöb elé borjúlábakat vagy kis pereceket, kenyérdarabokat tettek, minden jelen lévő hajadon részére egyet, és amelyikét először kapta el a rászabadított kutya, az várhatta elsőként a kérőjét. Lehet, a kutyaszerencse kifejezés is innen származik…

Ha a majdani mátka kilétét pontosan nem is, de foglalkozását meg lehet tippelni: „ha szilveszter este a lány egy tojás fehérjét beveri egy tányér vízbe, reggel annak sajátságos alakja” jó iránymutatóul szolgálhat eme tekintetben. Ha pedig újév hajnalán meglesi, melyik irányból kukorékol az első kakas, onnan várhatja a jövendőbelije érkezését.

Amennyiben a leendő férj természetére volt kíváncsi a lány, bögrét emeltettek vele. Ez úgy történt, hogy hat bögrét tettek az asztalra, azok alá fésűt, szenet, sót, kenyeret, gyűrűt és olvasót, a kintről behívott lány pedig választott. „A fésű veszekedő férjet, a szén sok gondot, a só jómódot, a kenyér békességet jelent, a gyűrű a választott elnyerését, az olvasó a pártában maradást jósolja meg” – olvashatjuk a Vasárnapi Újság 1899. január 1-jei számában. Pipén úgy tartották, a kenyér bő áldást, a jegyűrű házasságot, a só bánatot jelent.

„A székely leány Szilveszter éjjelén kimegy a sertésólhoz. Megkopogtatja az ajtaját, s várja az állatok válaszát. Mert sok minden függ ettől a választól! Ha tudniillik az öreg disznó röffen föl először, abból azt következteti, hogy özvegyember lesz a férje, ha pedig a malac szólal meg: legény lesz a párja. Márpedig a kettő között óriási a különbség: az özvegyemberrel rendszerint gyerek is kerül a házhoz, azért inkább jobb a legény, az magában jön. Sok helyt több leány megy ki egyszerre a sertésólhoz, és rendre megrúgják az ajtaját. Boldog az, akinek rúgására először röffen föl az állat, mert ez férjhez megy. Boldogságát azonban megrontja, hogy csak annyi év múlva megy férjhez, ahányszor a disznó fölröfögött. Az a tudatlan állat – mit sem érezve a hozzáfűzött reménységből – gyakran meg sem áll tízig.”

Szózat, 1922. jan. 1.

Egyes helyeken az András-napkor már ismertetett böjtöléshez, máshol a galuskába, gombócba rejtett fecnihez, szilvamaghoz folyamodtak, míg az akkor 78 éves, gyimesközéploki Molnár Péter közel fél évszázaddal ezelőtt a fejkendős módszert ajánlotta szilveszter estéjére. „miután beesteledett, mindegyik leány egy fejkendőből szalagokat hasit, azután egy bizonyos helyről elindulva, a zavaros kert mellett halad bekötött szemmel, és olvassa (számolja) a karókat. Amikor egy bizonyos számhoz ér, a szalaggal átköt egy karót. Másnap, újév napján ráismer a szalagjával átkötött karóra. Ha a karó magas, az lesz a leendő férj is, ha törpe, akkor törpére vár. Ha a karó kérges volt, a vőlegény gazdag lesz, ha a karó csóré, a vőlegény-jelölt szegény.”

Arra is volt javaslata, hogy a lány vagy fiú miként tájékozódhat jövendőbelije haja színéről: „bemegy a juhkosárba, és sötétben juhot fog. Ha fehéret fogott, szőke, ha pedig feketét, akkor barna lesz majdan szíve választottja.”

Az ábrázatját illetően pedig úgy lehet némi fogalmat nyerni, hogy szilveszter éjjelén 12 órakor a kíváncsi lány belenéz a kútba, gyertyát gyújt, és tükröt tart annak „úgy, hogy a gyertya és tükör helyes alkalmazásával a kútban levő víz valamely fiatal legény képét visszatükrözi. Természetes, hogy annak a képét, aki az illetőnek kedvese és valószínűleg leendő jegyese lesz. Ezzel aztán –közhit szerint – még a beálló új évben meglesz az esküvője. Ha egy meghámozott alma héját –lehetőleg teljes egészében – a lány fején keresztül dobja, s úgy esik le a földre, hogy valamely betű alakját mutatja, ilyen betűvel kezdődik az ő kedvesének a neve. –Almamagot ujjaink közül elpattantva, amerre felé esik, arra lakik a szeretőnk” – írta 1896-ban a Nyárád menti népszokásokat taglaló Gál Károly.

Mágikus szelleműzés

Régen szokás volt az év első napján elűzni a háztól az ártó szellemeket. Ez a feladat Székelyföldön néhol a béresekre hárult, akik éjszaka vagy reggel kiálltak a kapuba, és ostoraikkal csattogtattak. A Gyimesekben vagy moldvai testvéreinknél az egyes farsangi játékokkal rokon hejegetés, hégetés, uralás révén nyilvánult meg. Ők tülökkel, furulyával, dobbal, trombitával, csengővel csaptak minél hangosabb zenebonát, miközben maguk után húzták a „bikát”, a lófarokkal dísztett, vizes kézzel húzogatva a köcsögdudáéhoz hasonló hangot kiadó, kishordó-formájú alkalmatosságot, és a botra akasztott, középütt lyukas, fonott kalácsba gyűjtötték az adományokat.

A Bákó megyei Lujzikalagorban dr. Andrásfalvi Bertalan pécsi néprajztudós 1965-ben még hangszalagra vette, amint a falu apraja-nagyja fölkerekedik, még a kislányok is részt vettek az újév-köszöntésben. Máshol csak bandába verődő legények indultak útnak már szilveszter este, Klézsén 40–50 csoport is összeállt a hejgetéshez. Szabófalván és környékén ezt inkább a fiatalabbak gyakorolták, a nagyobb legények különféle maszkokban vonultak fel csattogós faállkapcsú „kecskével” komédiázva. A Maros völgyében medvetáncoltatók járták a községeket.

A néphit szerint a Kovászna közelében lévő, Tündér Ilonának tulajdonított vár(omladék) pincéjének vasajtaja mindig újévkor nyílik meg, „de csak hét perczre, s akkor látni lehet azt a rengeteg aranyat, ezüstöt, drágaságot, a mi ott a pinczében van. A ki hét esztendeig bárminő nyomorúság között is ott lakik azon a helyen, ahol a kincs van s újév napján a pinczébe megy, annak azt mondja Tündér Ilona: »Eredj be oda és hozz abból a kincsből magadnak a mennyit a két szemed kivan, de vigyázz, nehogy hét percznél tovább maradj benn.« A ki a kiszabott hét percznél tovább marad benn, azt egy hétfejű és tizenkétfejű sárkány fogja meg a pinczében, iszonytató kínok között sárkánnyá változtatják, és mindaddig nem szabadul ki onnan, sárkánynak is marad, míg nem találkozik egy ember, a ki hét évig azon a helyen lakik, ahol az a sok kincs van, amiért a pinczébe aztán be is mer menni.”

Balásy Dénes: Székely kincsásó babonák (Ethnographia, 1897)

A bő termés reményében

A szilveszteri, újévi zajkeltésnek ugyanakkor másfajta szerepet is szántak, nevezetesen az ébresztését, hiszen aki ilyenkor alszik, az nem tud szorgalmasan dolgozni egész esztendőben. Másrészt ildomosnak tartották, hogy a juhok is a másik oldalukra forduljanak, hiszen így egészségesek maradtak, és jól szaporodtak.

Ugyanilyen bőségvarázslási szándékkal szántották fel alkalomadtán a gazda udvarát, és vetették be búzával, miközben rímbe szedve elevenítették fel a gabona útját a vetéstől a kenyérig (mint ahogy a hejgetés is ugyanezt mondja el), és – kínálmáció fejében – jókívánságokkal traktálták a háziakat. Máshol megelégedtek annyival, hogy szántó-vető ember újév reggelén az előző este szalmából csavart tekercset kivitte a búzaföldjére.

A bő termés reményében célszerűnek vélték megrázni a gyümölcsfákat, egész kenyeret kezdtek meg, hogy mindig legyen a családnak kenyere, és lehetőleg kalácsot is ettek, hogy később is legyen részük benne. A nyújtott rétest ugyancsak fontosnak tartották, mert a hosszúra nyúló szerencsét biztosította. Az állatokat ezüstpénzről itatták, hogy kár ne essen bennük.

A népi időjósok szerint az északi szél hideg, a déli enyhe telet hoz. Ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, nem lesz jó termés, de ha egyforma az éjszakai és a reggeli időjárás, bő termés várható. Ha csillagos az ég, rövid tél várható, ha pedig piros a hajnal, hideg, szeles idő lesz. Akkor is jó esztendőre lehet számítani, ha napközben szépen süt a nap.

Tüzes kerék, aranycsikó

Erdély egyes részein, Kalotaszeg környékén, a Kis–Küküllő mentén – akárcsak húsvétkor vagy pünkösdkor – szalmával betekert, meggyújtott kereket gurítottak le a domboldalról, hogy összekösse az óesztendőt az újjal, ami Barabás László néprajzkutató szerint a napkultusz elemeként maradt meg hagyományainkban. Szászcsáváson sokáig legénypróba gyanánt őrizték a szokást. Szilveszter-este 8 órától kilenc kereket engedtek el óránként, fél tizenkettőkor kettőt, majd pontban éjfélkor hármat – akinek a legnagyobb lánggal égett, illetve a legtovább gurult a kereke, számára szerencsés évnek nézhetett elébe. Mindeközben a házasemberekből álló kórus tagjai esztendő-búcsúztató egyházi énekekkel járták a falut, majd a fiatalokkal közösen ünnepeltek a volt egyházi iskolában.

Szászrégen környékén, a Kis–Küküllő és az Aranyos völgyében nem karácsony szenvedején, hanem Szilveszter éjjelén járt az aranycsikó, amely a nyitva „felejtett” ablakon vagy ajtón át csempészett almát, diót, ruhaneműt a gyerekek ágya alá. A „csikó” szerepét többnyire keresztszülők vagy szomszédok vállalták magukra, és igyekeztek észrevétlenek maradni, de ha a háziak rajta kapták, utánuk eredtek, behívták, és alaposan megvendégelték őket.

Énekszó a toronyban

Bár már Bod Péter is rosszalló megjegyzést tett „a nagy vígasságban, tántzban, vendégségben, egyik a másiknak köszöntésekben” eltöltött szilveszterekről, eleinknél nem volt annyira szokás újévre virradólag mulatni, tivornyázni. Ez inkább az utóbbi évszázadban jött be fokozatosan divatba, kezdetben főként közösségi esemény formájában, bár a szilveszternek még ma sincs olyan jelentősége a hagyományos falusi életben, mint városon. Igaz, Anghi Balázs már nyolcvan évvel ezelőtt nosztalgiázva emlékeztetett a Székely Szó című lapban: „Szilveszter estéjét mindenki a saját családja, vagy ennek hiányában legmeghittebbjei körében töltötte. Az éjféli harangozás után szomszédok, rokonok felkeresték egymást, de csak a férfiak. A női látogatás ilyenkor ízléstelenséget, bosszantást jelentett… Szilveszter estéjén híre sem volt a »malacfuttatásnak«. Ilyen mulatságokat azok rendeztek, vezettek be utóbb, akik idegenek voltak, s nem volt, ahol családiasan ünnepeljenek.”

Számos vidéken óév estéjén éjfélkor a legények és a fiatal gazdák felmentek a kivilágított toronyba, meghúzták a harangokat, templomi énekeket énekeltek, de a hétfalusi csángóknak külön énekük is volt erre az alkalomra. „A családok a templom körül gyülekeznek, s Kénoson éneklés közben a pap beszédet is szokott tartani, s aztán a papot hazakísérik, és megköszönvén közreműködését, reggelig mulatoznak; Újfaluban pedig a pap hazakísérése után végigjárják az elöljárókat, és kántálóversekkel kívánnak nekik boldog újévet” – írta 1941-ben a már idézett Szendrey Ákos.

Csíkszentkirályon éjjel tizenkét órakor a templom elé vagy az utcájuk végén lévő keresztfához vonulnak ki az emberek, és eléneklik a Mennyben uralkodó című éneket. Mindeközben például Magyarsároson a legények a leányos házaktól ellopják a kis- vagy nagykaput, hogy aztán másnap már kertjében vagy a patakban találja meg a tulajdonosa.

Az év utolsó napját a háromszéki protestánsok, de ugyanígy számos katolikus faluban is hálaadással zárták és zárják néhol manapság is. A templomba menni nem tudó öregek régen az otthoni tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék, és égő gyertyával várták az új esztendőt.

Kisgyörgy Zoltán mesélte el azt az erdővidéki Székelyszáldoboson hosszú időn át kedves szokást, miszerint „néhai Kovács József bányafelmérő versbe foglalta a múló év tanulságait, az elkövetkező évbe vetett hitet, óhajt és reményt, amit a templom előtt hangosan felolvasott.” A felső-háromszéki Csomortán katolikusai az éjféli harangszó hívására néhány percre még ma is kiállnak kapujuk elé, jókívánságaikat tolmácsolni a szomszédoknak. Régebb közismert volt az ún. perecéneklés, amikor meleg, ropogós perecet nyomtak a házakhoz énekelni bekérezkedő gyerekek kezébe.

A templomba járó székélyvarságiak is késő délután, kora este még részt vettek az év végi hálaadó misén, de 1942 után már a kultúrház adott helyet varsági ifjúság szilveszteri báljának. Arra is akad példa, amikor ökumenikus módon szervezik meg az esztendőbúcsúztatót. Sok helyen kosaras bált tartanak ilyenkor, hogy közösségi élményként lehessen átélni a mögöttünk álló esztendő búcsúztatását. Amit ezennel mi is megteszünk egy régi népi köszöntővel:

Eltelt megint egy esztendő

Könnyes szemmel, fájó szívvel

Halljátok, hogy búcsúzunk el.

Kistemplomunk karcsú tornya,

Harangjaink zúgó hangja

Sirassátok múló évünk.

Ki tudja, milyen jövőt érünk…

Feledjük el a régit,

Ha rossz volt számunkra,

Hadd váljék a jövő év

Boldogulásunkra.

Jó Istenünk, édesatyánk,

Óévünk sírjánál halld meg imádságunk,

Mert mi benned bízunk,

Örök igazságunk.