Felhívás!

A hagyomány jegyében

A hagyomány jegyében Kultúra

Jó ideje annak, hogy nem léptek hagyományos folklórműsorral a közönség elé, ezért az évadnyitó előadásuk ilyen jellegű lesz – tudtuk meg Deák Gyula Leventétől, a Háromszék Táncegyüttes igazgatójától az általa tartott sajtótájékoztatón.

Az intézményvezető kiemelte, pontosan száz esztendeje ért véget ért az első világháború, az utolsó olyan nagy társadalmi esemény, amely „alkotásra” ösztönözte a népet. Hiszen ebben az időszakban született és forrott ki a besorozás előtti búcsúztatások, a katonaságban megélt férfimulatozások tánc- és zenei anyaga. Ugyanakkor a háborúból hazatérő katona, a fiát elveszítő édesanya, a férjét hiába váró feleség siratóénekei is. Éppen ezért Ivácsony László rendező-koreográfus legújabb, Vágják az erdei utat címet viselő előadásával, az akkor keletkezett folklorisztikai értékek be- és felmutatására törekedett. Amint pedig arról a próba megtekintése során mi magunk is meggyőződhettünk – sikeresen.
A mű azonban nemcsak az idő, hanem a térbeli utazás élményében is részesít, hiszen a gyergyói, Küküllő és Sajó menti, valamint az észak-mezőségi magyar, román, cigány népzene és -tánc világába repíti a nagyérdeműt. Bemutatójára szeptember 18-án, kedden 19 órakor kerül majd sor a Háromszék Táncstúdióban.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.