Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Várták már a találkozást

Két év szünet után igazán felpezsdítő hatással volt az orvostársadalomra a Háromszéki orvosnapok rendezvénysorozat, amelynek 15. kiadása a szakmai tapasztalatszerzésre és -megosztásra éppúgy alkalmat adott, mint a közösség- és kapcsolatépítésre.

Hirdetés
Hirdetés

A szeptember 22-től 24-ig tartó orvosnapokon bemutatták az orvostársadalomba most beilleszkedni akaró új, fiatal szakembereket, elbúcsúztatták a nyugdíjba vonulókat, és kiosztották a Bíró András-díjat is a legeredetibb dolgozat bemutatójának.

Deme Judit főszervező lapunknak elmondta, annak ellenére, hogy eddig a fiatalok inkább tartózkodóak voltak, most örvendetesen sokan részt vettek közülük mind az előadásokon, melyek a Babeș–Bolyai Egyetem épületében zajlottak, mind az ismerkedős eseményeken, melyeknek az Orchidea vendéglő volt a helyszíne.

Összesen mintegy 125 résztvevője volt a seregszemlének, melyre más megyéből is meghívtak résztvevőket, előadókat, és közel harminc gyógyszercég is bemutatta az újdonságait. A kórházban 2019 óta zajló stroke-kezelésről Forró Csilla doktornő tartott workshopot, illetve az orvosi malpraxisról szóló kerekasztal-beszélgetés is része volt a programnak.

Az előadások sok témát érintettek, többek között szó volt a poszt-Covid tünetek kezeléséről, a személyre szabott arc- és állcsont-implantátumokról, a távorvoslásról, a gyógyszerallergiák áthidalásáról, ritka esettanulmányokat is bemutattak. Az orvosnapokon való részvételért egyébként 18 kreditpont jár a résztvevőknek.

Idén a Bíró András-díjat a megyei kórház belgyógyász szakorvosa, Gál Tünde kapta meg, aki maga is előadója volt a rendezvénynek, prezentációiban a Still-betegséget és a hasi görcsök egy ritkább okát taglalta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük