Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Juttatások a nyugdíjasoknak

Juttatások a nyugdíjasoknak Kovászna megye

Mint ismeretes, több módon is igyekszik támogatni a kormány a kisnyugdíjasokat, év elején egyszeri támogatást kaptak azok, akiknek juttatása nem érte el a havi 1500 lejt, nyártól pedig 50 eurós szociális kártyákat is kaptak. Kovászna megyében is sok nyugdíjas érintett, sokan közülük minimálnyugdíjból élnek, azaz havi 1000 lejből.

Hirdetés
Hirdetés

Január elején kapták meg az 1500 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkezők az egyszeri állami segélyt, akkor az érintettek összesen 2200 lejt kaptak kézhez, ebben benne volt a nyugdíj és a pótlék értéke is – tájékoztatott a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár. Év elején mintegy 27.550 nyugdíjas kapott ilyen támogatást a megyében, köztük vannak azok, akik minimálnyugdíjból élnek, illetve azok is, akiknek a havi juttatása nem éri el az 1500 lejt. A támogatást nyugdíjarányosan adták, tehát akinek csak 1000 lej volt a jövedelme, az 1200 lejt kapott, míg másoknak kiegészítést adtak, hogy elérje az összeg a 2200 lejt.
Ami az 50 eurós, szociális kártyára feltöltött támogatást illeti, ezt a támogatást a kisnyugdíjasok, a nélkülözésben élő és a szegénység kockázatának kitett személyek év végéig kapják kéthavonta. A pénzt kizárólag élelmiszerek és meleg étel vásárlására használhatják a kedvezményezettek, az utalástól számított egy éven belül.

A jogosultak, főleg nyugdíjasok visszajelzése szerint, Kovászna megyében voltak fennakadások a kártyák kiosztásában, vannak, akik még mindig nem kapták meg. A kártyákat egyébként a Román Posta kézbesíti, és két alkalommal már fel is töltötték azokat, mintegy 30 ezer személy érintett ebben a hozzájárulásban. A jogosultak között 10.101 olyan személy van a megyében, akinek a nyugdíja mindössze 1000 lej, természetesen ők is megkapják a támogatást – mondta lapunknak Károly Andreea, a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár kommunikációs munkatársa. Azok, akik nem kapták kézhez a kártyákat, a Román Posta hivatalaiban érdeklődhetnek, ugyanis az intézmény kötelessége kézbesíteni ezeket. A posta munkatársainak feladata ellenőrizni, hogy megkapta-e mindenki a kártyát, a házhoz küldött, kártyákat tartalmazó levelekben a jogosultak egy használati utasítást is kapnak, ezen szerepel a PIN-kód. A kártyát csak a kedvezményezett használhatja, viszont, ha a jogosult nem tudja maga intézni a bevásárlást, akkor kérhet segítséget. Aki így vásárol, annál ott kell lennie a kedvezményezett személyazonosító kártyájának is.

Az érintettek listáját egyébként a munkaügyi minisztérium állítja össze, a jogosult személyeknek nem kell kérvényezniük a támogatást, automatikusan megkapják. Ha a kártya megérkezett, de még nem töltötték fel, a munkaügynél lehet érdeklődni. Vásárolni a programban részt vevő üzletekből lehet különböző élelmiszereket, de ahol elfogadják, ott meleg ebédre is elkölthetők. Az üzletek listája megtekinthető az országos nyugdíjpénztár oldalán, de a legtöbb üzletben elfogadják Háromszéken is.

Fotó: depositphotos.com

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 28., 9:33
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hogy mennének a büdös francba,néznek meg,egy kicsit jobban,hogy kiló számra csung az arany,a nyakaba,és kapja a támogatást, ez teljesen felháborító.Aki 40 évet kotiz S van2199 lej nyugdíja,azoknak nem ugyan úgy felmentek az árak,Teljesen igazságtalan az egész.

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 28., 13:56
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Nem értek egyet,a feleségem 27év 10honap munka mezöje van és 1023 lejjel hozták ki és akik évet dolgozik kap 1000lejt,abb 20 év koncepció gyár

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 28., 14:15
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Nincs igazsag es nem is lesz soha , az aki valahogy ossze kuporgatot 10 evet, mert nem fert a fogara tobbet dolgozni ,( az ugy nevezett nagysagak , urak ) a munka konyve csak a kamara ajtotol az aragaz kalyhaig szolt ,annak jutatas kell . Aki ledolgozott 30 – 40 evet , adozott , nyugdijalapot fizetett , ( cotizalt) egeszsegugyi biztositast stb. az csak a nyugdijpont erteke szerint kapja a nyugdijat , annak emeles ,, nu cu ,,. Miert kell kulombseget tenni ???

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 28., 14:54
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Nem értek egyet semmivel 43 évet dolgoztam a nyugdijam 1725 lej tehát semmi segélyben nem esek. Aki dolgozót 15 _10évet a többi éveit le dolgozta külföldön feketén köszöni szépen jól van. Potlekokkal az ő nyugdija akkár meg is haladja a sokunkét,akkik dolgoztunk. Senkitől nem irigylem a pénzt de ez valahogy nem helyes.

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 28., 20:44
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Akik 40 évet ledolgoztak és 1500 fölött van jó esetben a nyögdíjuk, nyomorognak tovább!!!! Ez a generáció velem 1 idős volt 90 környékén, sokat szenvedtek a munkahelyeiken, most meg barik módjára csapkodják a pecsétet az udemerére!!!