Felhívás!

Túlfogyasztás, csőtörések

Nem csupán a túlfogyasztás, hanem az utólag azonosított csőtörések is fejtörést okoznak a megye regionális vízszolgáltatója vezetőségének, munkacsapatának.

A Közüzemek Rt. vezetősége rámutatott, fontos a megelőzés, korábban éppen ezért is jelezték a lakosság felé, hogy ne éljenek vissza a vízfogyasztással! Kiderült, hogy a kovásznai bejelentést megelőzően például az illetékesek azt vették észre, hogy amíg egyik este teljes mértékben fel volt töltve a víztartály, addig másnap reggelre már 70%-ra, illetve dél körül 45%-ra esett vissza a vízmennyiség. Ehhez a jelenséghez hozzájárult a nagy fogyasztás is, ám mint az utólag kiderült, több csőtörés is. Jó hír, hogy a korábban vízspórolásra intett Kovásznán jelenleg a víztartály megfelelőképpen fel van töltve, és normális ütemben ürül.

Gelencén továbbra is akadhatnak gondok: ebben a hónapban naponta átlagosan 800–850 köbméter vizet pumpálnak a rendszerbe (három kútból). Az előző hónapokban ez a szám 400 köbméterre rúgott. Összesen 1300 fogyasztót kell ellátni, így ha a fogyasztás nem csökken, akkor nem lesz zökkenőmentes az ellátás.

Tegnap Sepsiszentgyörgyön sem volt rózsás a helyzet, csőtörés miatt a Széna utcában kellett kizárni a vizet, miközben aznap méretes, előre bejelentett vízkizárással, javításokkal is kellett bíbelődni. A szakemberek elmondták, számos település utcáiban, akár Sepsiszentgyörgyön is a Széna utcában vagy Kovásznán több helyen, a vezetékek már 30 évnél régebb vannak lefektetve, így nem csoda, ha törnek.
Jelenleg még érvényesek a sepsiszentkirályi, szaloméri panaszok: itt a fogyasztók a gyenge víznyomásra orrolnak. Az illetékesek szerint ez a jelenség a túlzott vagy egyszerre történő locsolás számlájára írható, ezt nem bírják a pumpák, szivattyúk.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.