Hirdetés
Hirdetés

Szépkorúak karácsonya

Az RMDSZ Kovásznai Nőszervezetének szervezésében december 15-én került sor a Szépkorúak karácsonya című ünnepváró rendezvényre a Városi Művelődési Központban. Az eseményen részt vevők meglepetéscsomagot és színvonalas műsort kaptak ajándékba.

Hirdetés
Hirdetés

„Földi életünk során sohasem vagyunk olyan közel a Jóistenhez, hogy abbahagyhatnánk istenkereső erőfeszítéseinket” – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Mátyás Károly kovásznai plébános. – „Ha azt akarjuk, hogy közelebb kerüljünk hozzá, akkor élő hittel rá kell hagyatkoznunk, és felebaráti szeretet gyakorolnunk. Ez talán karácsony táján a legnyilvánvalóbb, amikor szívünkben megnövekszik a szeretet, ami arra szólít fel bennünket, hogy elfogadjuk a másikat olyannak amilyen, és ezzel az elfogadással párhuzamosan terjesszük ki rá jótékony befolyásunkat. Ezekben a napokban ne csak tárgyi dolgokkal kedveskedjünk egymásnak, hanem igyekezzünk szeretőbbnek, figyelmesebbnek és kedvesebbnek lenni környezetünkhöz.

Gyerő József, a fürdőváros polgármestere elmondta, a karácsonyt és a szeretetet önmagunkban megélni nem lehet, éppen ezért keressük mindig a kisebb-nagyobb közösségeket és azok tagjait, akikkel családias hangulatban meg tudjuk osztani gondolatainkat, el tudunk mélázni a múlton és igazi karácsonyváró hangulatot tudunk varázsolni magunk köré. A nőszövetség tagjainak pedig megköszönte a már hagyományosnak számító rendezvény megszervezését, a találkozás és a közös ünnepre hangolódás lehetőségét.

A beszédek után Thiesz Katalin tanítványai, a Kikapcsolsz ifjúsági együttes, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, valamint a Domino és Butterfly tánccsoportok mutatták be erre az alkalomra készült rövid műsorukat. Az esemény Balogh Zoltán esperes ünnepi gondolataival zárult. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük