Röviden

Két koccanás, egy gázolás
Több közúti baleset is történt hétfőn, Sepsiszentgyörgyön, a körülmények tisztázása még most is folyamatban van. Két esetben, a Szabadság és az Oltmező utcákban a nem megfelelő követési távolság miatt történtek koccanások, melyek következtében két nő sérült könnyebben. A harmadik esetről a Fogolyán Kristóf-kórház sürgősségi osztályának dolgozói értesítették a rendőrséget, mert egy nő azzal jelentkezett náluk, hogy 11 éves leányát biciklizés közben elütötték a Gödri Ferenc utcában. A rendőröknek sikerült azonosítani az érintett autót és annak vezetőjét is egy 52 éves nő személyében. A vétkes sofőr azzal mentegetőzött, az eset megtörténtekor a kislány azt mondta, nincs semmi baja, és elment a helyszínről. Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt bűnügyi iratcsomót állítottak össze a nő nevére. <<

Dolgoznak a fiatalok
Néhány hete kezdték kitakarítani önkéntesek a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házát, így mentenek meg néhány hátrahagyott dolgot: könyveket, székely ruhákat és más használati tárgyakat. A mintegy száz önkéntes naponta 1–2 órát dolgozik az intézményben, először kitakarítják, majd lakhatóvá teszik a helyiséget. Bár az ingatlan jogviszonya tisztázatlan, a fiatalok hosszú távú terve, hogy ismét működőképes legyen a művelődési ház, ahol ifjúsági tevékenységek zajlanának. Balázs Dániel, a Puskás Tivadar Szaklíceum környezetvédelmi osztályának tanulója elmondta: eddig több száz kilogramm hulladékot szedtek össze, valamint rendezték azokat a könyveket is, amelyeket az egykori szakszervezeti ház könyvtárában találtak. Az önkéntesek kérést nyújtottak be az önkormányzathoz, így elérték, hogy az épületet minden este megvilágítják kívülről, ami megkönnyíti a munkájukat. Az ingatlant éjszaka őrzik, napközben pedig, amikor nem dolgoznak a diákok, zárva van. <<

Sebességmérés
Ma a 2D országúton (Sárfalván, Ozsdolán és Kézdivásárhelyen), a 11-es országúton (Kökösben, Szentivánlaborfalván, Maksán és Csernátonban), a 12-es országúton (Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban, Bükszádon és Szotyorban), valamint Sepsiszentgyörgyön folyik sebességellenőrzés. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.