Felhívás!

Oltás és maszkviselés

Október elején a napi esetszám elérheti az ötvenet, és az aktív esetek száma is jelentősen megnő – véli a megyei kórház igazgatója. A megoldást az oltás és az óvintézkedések betartása jelenti.

Ahhoz, hogy a betegellátás ne akadozzon, és ne legyen még több súlyos eset, az oltás és a járványügyi szabályok betartása jelenti a megoldást – hangsúlyozta ismételten András-Nagy Róbert kórházigazgató. A lakosság nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ne legyen nagyon durva a negyedik hullám, minél kevesebb áldozattal. Felelősségteljesen kell viselkedni, betartani a szabályokat, amit, sajnos, jó ideje sokan nem tesznek meg.

– Aggasztó, hogy az üzletekben, irodákban, zsúfolt helyeken nem viselnek maszkot az embe­rek, és nem tartják be az előírt távolságot sem. Előfordult, hogy bementem a boltba, és csak rajtam volt maszk, senki más nem viselte – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a hatóságok szigorúbban is felléphetnének a szabályok megszegése ellen, az igazgató azt mondta: amennyiben nincs más megoldás, és nem értik meg, akkor így kell történnie.
A maszkviselési szabályok mindenkire vonatkoznak, azokra is, akiket beoltottak vagy átestek a betegségen, hiszen újra megfertőződhetnek, és továbbadhatják a vírust. Az oltás ellenére is el lehet kapni a fertőzést, viszont gyengébb lefolyású a betegség. Megvan rá az esély, hogy egy beoltott megfertőződik, esetleg megbetegszik, vagy hordozóként to­vább­adja a SARS-CoV-2 vírust másoknak, ezért fontos a maszkviselés, távolságtartás és a kézhigiéniai szabályok betartása.

András-Nagy Róbert ugyanakkor úgy vélekedik, a lakosság jelentős része már átesett a koronavírus-fertőzésen, egy része megkapta a vakcinát, ezért elképzelhető, hogy a negyedik hullám nem lesz annyira súlyos. Az esetszámok azonban mást mutatnak, az egy hónappal ezelőtti adatokhoz képest megduplázódott a kórházban fekvők száma.

Egyébként tegnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentése szerint az elmúlt 24 órában országosan 7095 új esetet jelentettek, megyénkben pedig 52-t. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. szeptember 24., 13:54
    ÉRTÉKELÉS: 4

    El kell menni lottózni, mert a politikus uraknak a számok nagyon bejönnek egy ideje és a dátumok is. Mintha előre tudnának mindent…Úgy ismerik a vírust, mint a tenyerüket, akkor és ott dobják be,ahol akarják. Az orvosok csak ámulnak és bámulnak!