Felhívás!

Munkálatok Erdővidéken

Munkálatok Erdővidéken Kovászna megye

Májusban egy éve lesz annak, hogy elkezdődtek a munkálatok a Málnás és Barót közötti megyei útszakaszon, ahol teljes felújítás van folyamatban.

Kedd reggeli körutunkon azt tapasztaltuk, hogy a brassói Morani cég emberei többek között Nagybaconban az út melletti patakmeder támfalának kiépítésén dolgoztak, Baróton pedig a bányaúti híd felújítását végezték.

Tamás Sándor megyetanácselnököt idézzük, aki szerint „az útépítés olyan, mint a tojásrántotta-evés: előbb el kell törni a tojást a rántottához, az útjavításnál is ugyanúgy, előbb a régi utat fel kell törni” – mondta a munkálatok elkezdésekor, megértést és együttműködést kérve.

Ennek ellenére a hatodi út állapotára már többen panaszkodtak, szóvá téve, hogy miért kellett már ősszel nekifogni a munkának, aztán télire úgy hagyni a felmart utat stb., miközben akadály a forgalomkorlátozás is, például Nagybaconban a falu között, ahol dolgoznak.

A 33 kilométeres útszakasz felújítása 75 millió lejbe kerül, ebből a pénzből, ahogy a munkatelep átadásakor elhangzott, a brassói cég legalább 50 centis alapra két rend aszfaltot húz, újjáépít tizenöt hidat, és kicserél 117 átereszt is Málnástól Ágostonfalváig. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások