Felhívás!

Hullnak a vaddisznók

Jelentős elhullásokat jegyeznek abban a Szacsva közeli vadasparkban, ahol pár hete sertéspestissel fertőződtek a vaddisznók. Február 19-én, pénteken Csernátonból is riasztották a hatóságokat: a mintavétel, bevizsgálás után kiderült, hogy itt is felütötte fejét a halálos kór.

Mint arról már beszámoltunk, pár hete egy Szacsva közeli vadasparkban 3 vaddisznótetemet találtak, a mintavétel, bevizsgáltatás után pedig bebizonyosodott, hogy sertéspestis-fertőzés miatt hulltak el az állatok. Alig telt el egy hét, és érdeklődésünkre a hatóságok már­is arról számoltak be, hogy újabb hét vaddisznótetemet találtak a vadaspark gondnokai. Tegnap a fejleményekről kérdeztük az illetékeseket.

– Február 22-én, hétfőn arról értesítettek, hogy újabb 15 vaddisznó elhullt a vadaspark területén – részletezte kérdéseinkre dr. Sikó Barabási Sándor, megyei főállatorvos, rámutatva, hogy a vadaspark esetében máris borítékolni lehet, hogy a többi jószág is el fog hullni.

Tőle tudtuk meg, hogy múlt pénteken Csernátonból is érkezett riasztás elhullt sertésről. Egy csernátoni gazdaságban, ahol 38 disznót tartottak, 5 jószág pusztult el, a mintavétel után pedig itt is azonosították a hatóságok a sertéspestis-fertőzést. Az illetékesek még hétvégén, nyomban a laboreredmények megérkezése után intézkedtek. Annál is inkább szükség volt erre a gyors akcióra, mivel egy másik helyi gazdaságból is gyanús elhullást jelentettek.

– Hétvégén a településen karantént rendeltünk el. A másik érintett gazdaságban a 2 disznóból az egyik pusztult el, a tetemből mintát vettünk, jelenleg várjuk az eredményt – tájékoztatott a szakember. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások