Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Minden gyereknek kerül hely

Minden gyereknek kerül hely Kovászna megye

2016 óta közel háromszorosára nőtt a bölcsődében elhelyezett gyerekek száma Sepsiszentgyörgyön, a városvezetés célja pedig a rendszert oly módon fejleszteni, hogy minden igénynek eleget tudjanak tenni. Mindezekről szó esett azon a sajtótájékoztatón, amelyet Antal Árpád polgármester együtt tartott Albert Andreával, az újonnan létrejött Sepsiszentgyörgyi Bölcsőde igazgatónőjével.

Hirdetés
Hirdetés

Korábban az RMDSZ kezdeményezte, hogy az állam is vegye ki részét a bölcsődék fenntartásából, tekintett vissza Antal Árpád annak a folyamatnak a kezdetére, amelynek végén a korábbi három bölcsőde – az Állomás negyedi Napsugár, a Csíki negyedi Árvácska és a Kós Károly utcai – egyesülésével létrejött az új intézmény. Ennek megbízott igazgatója augusztus 1-től Albert Andrea, a Gödri Ferenc Általános Iskola korábbi igazgatója. Szeptemberben a városnak döntenie kellett, hogy az új intézmény működtetését átadja az államnak, vagy megőrzi önkormányzati hatáskörben; az utóbbi mellett hat.

Így a jelenlegi Sepsiszentgyörgyi Bölcsődéhez három helyszínen 17 csoport tartozik, ezekbe 383 gyerek van beíratva. Ez lakosságarányosan országos szinten a legmagasabbak közé tartozik. Az átszervezés előtt 58, most 62 alkalmazottal működik az intézmény, de az önkormányzat még legalább 20 személyt alkalmaz, a tervezett fejlesztések befejezése után, a 100 fős alkalmazotti létszám elérése a cél.

A következő két évben még 140 hellyel gyarapodhat a bölcsődei ellátórendszer, mivel több helyen is építkezést tervez a város olyanformán, hogy minden lakónegyedben, városrészben legyen legalább egy intézmény. A Borvíz utcában 20 fős gyermekcsoport befogadására alkalmas óvoda és bölcsőde épül (már folyik a közbeszerzés a kivitelező kiválasztására), a Penny üzlet háta mögött az Országos Befektetési Társaság (CNI) finanszírozásával épül 70 helyes bölcsőde, ami azért is nagyon időszerű, mert a közvetlen közelében ANL-s lakásokat is felhúznak fiataloknak.

Tavasszal már elindulhat az építkezés a Szépmezőn is, ahol szintén 20 kicsinek lesz hely, illetve már folyamatban van a szemerjai G. Enescu utcában az unitárius egyház által finanszírozott bölcsőde építése, amit szintén az önkormányzat fog működtetni; itt két 15 fős csoportnak lesz hely. Összesen tehát meghaladja majd az 500-at a bölcsődés gyerekek száma, és ahhoz képest, hogy ellátásukhoz eddig semmivel sem járult hozzá az állam, most a fejkvóta nagy segítséget fog jelenteni, ugyanúgy az is, hogy a személyzet bérét az állam állja. Az elmúlt hét évben a bölcsődék fenntartása több mint 13 millió lejébe került a városnak.

Albert Andrea elmondta, a fej-kvótát a kezdeti létszámra számolják ki, és nem változik tanév közben akkor sem, ha többen hiányoznak vagy kimaradnak, vagy éppenséggel nő a létszám. Bölcsődébe már 2 hónapos kortól befogadnak kicsiket (a környező településekről is), jelenleg 1 éves a legkisebb. A nagyon kicsik számára a svájci villában vannak ideális körülmények, de a szülő szabadon dönthet minden esetben, hova íratja be gyerekét. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.