A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Mesterek kerestetnek

Kiss Éva Ildikó humánerőforrás-menedzsmentért felelős tanfelügyelő közlése szerint Kovászna megye tanintézményeiben 65 végleges, címzetesíthető állásra pályázhatnak a pedagógusok, ebből 39 városon, 26 falun van meghirdetve.

Az 1389 töredékkatedrából 713 található városon és 676 falun, a 258 teljes, de csak helyettesítői állás közül pedig 178 városon, 80 falun.
A versenyvizsgára összesen 301 jelentkező van, köztük 34 frissen végzett, ez a szám magában foglalja azokat is, akik idén fejezték be a pszicho-pedagógiai képzést.
Legnagyobb kereslet minden évben, így idén is, a magyar óvónői és tanítónői állásokra van, viszont nagy a hiány a román óvó- és tanítónőkből. A szaktantárgyak és a művészeti tárgyak oktatói is jóval kevesebben vannak a szükségesnél. Számokban ez így tükröződik: 5 magyar óvónői állásra 65-en, 1 romántanári állásra 25-en jelentkeztek, 2 angoltanári helyre 18-an pályáznak, 6 magyar tanítóira 44-en, 2 matektanári posztra 13-an. 41-féle szaktantárgy oktatására keresnek pedagógusokat, de csak 9-félére van jelentkező, a művészeti oktatásban hasonlóképpen 14-féle tantárgyból csak 8-féle tanítását remélhetik megoldani. Egyáltalán nincs pályázó a biológia–kémia katedrákra, a textilipari, környezetvédelem szakos tanári állásra, és mechanikát oktató mestert is hiába várnak.
A versenyt megelőzően gyakorlati vizsgán vagy mintatanításon kell részt venniük az oktatói állásokra pályázóknak (ezek most vannak folyamatban), amelyeken legalább 5-öst el kell érniük, jegyük 25%-ot nyom az átlagukban, amelynek további 75%-át a július 11-én tartandó írásbeli vizsga jegye adja.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Volt egyszer Szentgyörgyön egy helyi tévéadás, amelyet 1995-től 2005-ig Szalló László működtetett Selectronik TV (STV) név alatt, és amelyre most nemcsak az egykori stábtagok emlékeznek szívesen, hanem azok is, akik látták műsoraikat. Csáky Ernő mérnöktanár kezdeményezésére a valamikori stúdió péntektől része a Puskás Tivadar Szakközépiskolában berendezett, általa alapított Távközlési Kismúzeumnak, és didaktikai célokat szolgál majd. Az avatón a hajdani munkatársak jó része jelen volt.

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

A karácsony közeledtével egyre többen kezdenek azon gondolkodni, honnan szerzik be a karácsonyfát. A székelyföldi erdők iránt fokozottabb érzékenységet tanúsítók előszeretettel fordulnak olyanokhoz, akik külföldről importálják az ünnep eme jelképét. Ez utóbbiak közé tartozik a szenkatolnai Bakk Zoltán is, aki kilenc év dániai munka után döntött úgy, hogy a székelyekkel megkedvelteti a nordmannfenyőt.