Másodszor is gondolatokat ébresztett a TEDx Sepsiszentgyörgy

Tizenkét előadó nyerte meg a közönség figyelmét a TEDx-en: színpadra állt többek között a Kilimandzsárót meghódító vak hegymászó, a Szudánban praktizáló doktornő, az erdőkben otthonra találó filmrendező és az univerzum titkait kutató középiskolás.

Másodszor rendezték meg szombaton Sepsiszentgyörgyön a TEDx-előadássorozatot a Tamási Áron Színházban. Ezúttal az „erős gyökerek” volt az értekezések vezérmotívuma. Az amerikai mintára szervezett TED-előadások kötött formájú, legtöbb 18 perces beszédekből állhatnak. A műsorfolyam mottója: „terjesztésre érdemes gondolatok” és lendületet adó, elgondolkodtató, inspiráló eszmék, gondolatok továbbadását tartja feladatának.

A világ számos országában ugyanolyan módon szervezik meg, ahogy a licenc előírja: az X azt jelöli, hogy az amerikai kezdeményezőktől függetlenül történik. A Turul Iroda szervezésében megvalósuló eseményre minden jegy elkelt és a közönség kíváncsian és meglepetésekre, élményekre várva ült be a helyére. A TED-konferencián ezúttal két műsorvezető konferált: Kolcsár Jocó, a Tamási Áron Színház színésze és Popa Anna Maria, a román színház igazgatónője.

Elsőként a csíkszeredai Miklós Edit olimpiai 7. helyezett visszavonult alpesi síző lépett mikrofonhoz. Csúszós talajon, de mégis biztos lábakon című előadásából a jelenlevők megismerhették karrierjét, mely a csíksomlyói hegy oldalában négyévesen indult, és számtalan kanyar, kitérő, hegy és völgy, hangos siker és több kudarc, súlyos baleset után ugyanoda vezetett vissza: most síoktatóként neveli a következő generáció sportolóit.

Oana Șerban filozófiát oktató egyetemi tanár, író A gyökértelenek biopolitikája – az ottmaradottak legyökerezése címmel szót ejtett azokról a történelmi bűnökről – a holokausztról, az örmény genocídiumról –, amelyek arra kényszerítettek embereket, hogy „léggyökereket” növesszenek, hiszen sajátjaiktól elszakadtak. Ugyanakkor kiemelte, a saját kultúra megőrzése segít új gyökereket növeszteni. Ezért fontos, hogy legyen aki továbbadja a kultúrát, a történeteket, és legyen, aki meghallja azokat.

Fejér Szilárd: nincsenek véletlenek

Egy kézdivásárhelyi születésű, Sepsiszentgyörgyön élő fiatal tudós, Fejér Szilárd volt a következő előadó. A székelyföldieknek nem ismeretlen kémikus kutató a koronavírus-járvány alatt a család tulajdonában levő laboratóriumban PCR-tesztek ezreit elemezte ki, illetve többször osztott meg tudománynépszerűsítő és az oltások fontosságára rámutató cikkeket. Fő kutatási területét az önszerveződő rendszerek képezik. Mint mondta, az hogy Háromszéktől Cambridge-ig (és vissza) vezetett az útja, nem kizárólag a véletlen műve: ő ugyan szerencsés embernek mondhatja magát, de a szerencsés emberekre jellemző, hogy maguk is tesznek valamit szerencséjükért, azaz észreveszik a lehetőségeket, megérzésükre alapozva döntenek, pozitív elvárásaik vannak, önbeteljesítő jóslatokat hoznak létre, illetve a rossz helyzetekből is kihozzák a maximumot.

A mi gyökereink az erdőkben találhatók, az ember az erdőben alakult ki, állította Dan Dinu természetfilm-rendező, a Wild Romania dokumentumfilm-sorozat készítője. A fák a természetes (nem ültetett) erdőben nem egyedekként viselkednek, hanem kommunikálnak egymással, elosztják a tápanyagokat és az információt, de a holt fáktól visszaveszik az általa birtokolt információt, tudást, hogy a következő generációknak továbbadják. Az emberek elfelejtették, hogy mit köszönhetnek az erdőknek és a természet ellen fordultak, de mindig a természet marad a túlélő, nem az emberiség – állította.

Egy középület soha nem lehet elég jó

Dan Dinu után ismét egy sepsiszentgyörgyi személyiség lépett a mikrofonhoz: Török Áron műépítész, aki budapesti egyetemi tanulmányai után hazatért és egy ökoregionális építészetet művelő székelyföldi iskola megalapozásában vesz részt. A kortárs építészetnek Székelyföld is kiváló terepe, tudtuk meg, személyes hozzájárulása pedig a „zsigeri elégedetlenség”: ezt sajátította el a középület-tervezési tanszéken, ahol azt tanulta meg, hogy egy középület soha nem lehet elég jó. Ő maga azt tartja szem előtt, hogy az épületeknek a meglévő szerkezeteibe építsen be új funkciókat, az építés és a használat során minimumra csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást, méghozzá oly módon, hogy mégis hatékonyan kihasználható legyen az épület.

Tehát elsősorban fából, természetes építőanyagokból kellene építkezni, amit viszont egy fenntartható erdőgazdálkodás kellene, hogy megalapozzon: kortárs faépítészetet kellene művelni Székelyföldön, de ezt sok minden ellehetetleníti, többek között a tűzvédelmi, földrengésvédelmi előírások, hagyományaink elfeledése. Végül Sepsiszentgyörgyön megépült középületekkel példázta, hogy ha nem sikerül a leghelyesebb utat követni, milyen lehetőségek vannak, milyen elfogadható utak léteznek: az egykori leányblokkot (ma Fidelitas-szálló), az Olt-utcai polgári házak felújítását, az ugyanabba a házsorba illeszkedő passzív irodaházat, a Szilvássy Carola Idősotthont és a Keresztes-házat láttuk hozzáalakulni egy építészeti hagyományhoz.

Aki a hegycsúcsokon is gyökereket ereszt

Alex Benchea vak hegymászó, a nemzeti Paraclimbing csoport tagja magával hozta mobil gyökerét: a szinte hozzánőtt fehér botját nevezte így. Előadásából sütött felfedezőkedve, életenergiája, ambíciója, amely már három kontinens legmagasabb csúcsáig vezette (természetesen csoporttal): kipipálhatta az argentin Aconcagua-t, a tanzániai Kilimandzsárót és az orosz Elbruszt is, de bakancslistáján szerepel a többi is. Mint mondta, ő a hegycsúcsokon is gyökereket ereszt. De nem hallgatta el, milyen nehézségeken keresztül jutott odáig, hogy már forgalmas idegen városokban is biztonságosan mozog, mert ha nem is oda, ahova akar, „de valahova mindig eljut”.

Megcáfolja a „mai fiatalokra” vonatkozó sztereotípiákat a marosvásárhelyi Nagy Imre, a nemzetközi csillagászati és asztrofizikai olimpia bővített magyar csapatának volt tagja, aki még csak XII-es. Ő az idő mélységeiben vetette meg lábát, rövid időutazásra vitte magával a hallgatóságot: a Nagy Bumm-tól a Nagy Reccsig, azaz az univerzum születésétől annak hatmilliárd évvel előre vetített haláláig. Mint fogalmazott, az ősrobbanás energiájának fogytával az univerzum tágulása megszűnik, a folyamat visszafordul és az összes anyag egy rendkívül sűrű magba húzódik vissza. De világukat másképp is utolérheti a végzete: ütközhetünk egy másik csillagrendszerrel (az Androméda-galaxissal) vagy beszippanthat egy fekete lyuk, tudhattuk meg.

A nyelvvel visszatalált a gyökerekhez és békét kötött velük

Maia Morgenstern az ország egyik legismertebb színházi és filmszínésznője, számos hazai és nemzetközi díj és kitüntetés birtokosa. Legismertebb szerepe Jézus anyjának alakítása Mel Gibson A Passió című filmjében. Ő arról beszélt, hogyan próbálták szülei kíméletből elhallgatni előtte zsidó elődeinek traumáit, kultúráját, nyelvét (vagy talán csak azért, hogy maguknak se kelljen gondolni a fájdalmas múltra), sorsa azonban visszavezette saját gyökereihez, kultúrájához. Ez akkor történt, mikor a színészeti főiskolára való első sikertelen felvételije után újra megpróbálta, ezúttal az Állami Zsidó Színházba, ahol viszont jiddisül előadott produkcióval kellett felvételiznie. A nyelvvel visszatalált a gyökerekhez és békét kötött velük.

Gabriela Chirila sepsiszentgyörgyi jógaoktató színészként kezdte karrierjét: egy testenkívüli élmény hatására döbbent rá, hogy ő  színészként tud adni az embereknek, majd a hazai rendszerből való kiábrándulás és sok utazás, keresés után ugyanilyen bizonyossággal tudta azt is, mikor rátalált a jógára, hogy ez az ő útja. Általa talált rá saját gyökereire és újra kötődni tudott szülővárosához, Sepsiszentgyörgyhöz is, ahol most igazából otthon van.

Kapcsolatokból születünk, kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk, vallja Diana Lupu pszichoterapeuta. Mint elmesélte, ő Anton Ego-ként megtestesített, örökké elégedetlen, kritikus és követelőző belső hangja miatt szomorúnak és gyökértelennek kezdte érezni magát, de az élete feletti hatalmat azzal szerezte vissza, hogy felerősítette a kíváncsiság, a megbecsülés és a hála kezdetben halk és gyenge hangját, azt alapvető gyakorlattá tette a mindennapjaiban.

Akit a rendszer belefullasztott a papírozásba

25 évig volt ozsdolai háziorvos, Túróczi Ildikó, aki – amíg megtehette – leásott a tünetek mögött megbúvó történetekhez, a gyökerekhez. Majd mikor ez itthon lehetetlenné vált, mert a rendszer belefullasztotta az adminisztratív munkába, kiment Afrikába önkéntes orvosnak, ott folytatta a kutatást és gyógyítást. Azóta, tehát 12 éve szabadúszó. Előadásában, mint élményeiben is, egymásra csúsztak az otthoni, gyermekkori és a szudáni faluban átélt helyzetek, hangulatok, megajándékozva őt a gyökerek erejének megérzésével. „Otthon lehetünk bárhol, ahol kiteljesedhetünk”, osztotta meg megtapasztalt igazságát.

Végül Vásárhelyi Jób Barna lépett a színpadra, kakukktojásként az összes tanult előadó között, hiszen csak három osztályt végzett el, most pedig 22 éves. Rendkívül mostoha körülmények között, mostoha anyával és durva, sokszor részeg apával nőtt fel a Vargyas-szorosban, gyermekkorának élményei szó szerint húsba vágóak: medve is megtépte, apja láncfűrésszel véletlenül levágta, majd különösebb cécó nélkül vissza is ragasztotta levágott ujjperecét. Barna öccsével együtt egész nap dolgozott a ház körül, az állatokra vigyáztak, majd kamaszként szinte meztelenül kellett világgá futnia, hogy apja ne ölje meg. Ehhez képest egy lány megismertette vele az addig ismeretlen melegséget, a valahova tartozás érzését, az érzések, gondolatok megosztásának felemelő élményét, amit a családnak kellett volna nyújtania.

Később külföldre vetődött, ott dolgozott. Most saját lábán áll, öccsét is neveli, iskoláztatja, lovasiskolát tart fenn, rönk bútorokat készít, hegyimentőként dolgozik, és örül az életnek, amit korábban nem sokra becsült. Megtalálta erejének, ambíciójának forrását egy világháborúban hadvezérségig jutó elődjében, és ugyanott, ahol sanyarú gyermekkorát élte, most kiteljesedett, a maga erejében és jövőjében bízó felnőttként él. Élettörténetének naturalista vonásai nagy hatással voltak a közönségre, de éppúgy magabiztos kiállása és életkedve, ambíciója, vélhetően üzenete is célba ért, mely szerint „az élet ajándék”: a legnagyobb tapsot kapta minden előadó közül.