Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ötödik mandátumára pályázik Antal Árpád

Ötödik mandátumára pályázik Antal Árpád Kovászna megye

Hétfő reggel 6000 aláírással iktatta jelölési dossziéját, délben pedig a terelőúton tett rövid látogatás után a Sepsi Ipari Parkban sajtótájékoztatón ismertette programját Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki az RMDSZ színeiben ötödik mandátumáért száll harcba a helyhatósági választásokon.

Hirdetés
Hirdetés

A sajtótájékoztató a jó ütemben készülő terelőúton kezdődött, majd az ipari parkban folytatódott. A város legnagyobb beruházása jelentőségteljes helyszín, annál is inkább, hogy a székelyföldi városok közül Sepsiszentgyörgy az egyetlen, amelynek az idén teljes terelőútja lesz – emelte ki Antal. A közel 70 millió értékű beruházás meg fogja majd változtatni a helybeliek életét, mert az áthaladó forgalomtól mentesíti a várost, de ez csak azért valósulhatott meg, mert másfél évtizede csapatként dolgoznak – hangsúlyozta a városvezető.

Hoszútávú célok még bőven akadnak a tarsolyában az ötödik mandátumáért induló Antal Árpádnak. Fotó: Tuchiluș Alex

Ha 15 éve még poros kisvárosnak volt nevezhető, ma már „eleven, fejlődő, iránymutató” közösségi központnak, városnak tekinthető a megyeszékhely, mely a kisváros békéjét és a nagyvárosok minőségi szolgáltatásait tudja nyújtani. „Az az álmunk, hogy Sepsiszentgyörgy Kelet-Közép-Európában a legélhetőbb 50 ezer fős lakosságú város legyen, ahol biztonságban és békébe élhetnek az idősek, az aktív felnőttek és a családot alapító fiatalok” – fogalmazott Antal Árpád.

Sokszínű tanácsosi lista

Az elmúlt 15 év legjobbjának nevezett tanácsosi listán 45%-os a nők aránya (bejutó helyeken), a jelöltek életkora 23 és 83 év között mozog. Négy személy 35 év alatti, öt jelenlegi és korábbi alpolgármester, valamint négy Pro Urbe-díjas jelölt is szerepel rajta. Képvisel minden városnegyedet, nemzedéket, társadalmi réteget – jelentette ki a polgármester, aki újfent kitért a csapatmunka jelentőségére, azt egy focicsapat működéséhez hasonlítva.

Ha az emberek nem is szeretik a politikát, a politika foglalkozik az emberekkel, magyarázta. Politika nélkül nem lehet döntéseket hozni, az emberek adójából legfeljebb működtetni lehetne a várost, az RMDSZ lobbija nélkül viszont nem lehetett volna fejleszteni.

A sikerhez kell a jó csapat és az RMDSZ-lobbi is, ismerte el a polgármester. Szerinte mostanra kialakult az összeforrott, jól működős csapat. Fotó: Tuchiluș Alex

Antal nem tagadta, hogy az ő vezetése alatt rossz döntések is születhettek a városban, de célként a minél kevesebb rossz és minél több jó döntés meghozatalát fogalmazta meg. Ha egy tavalyi felmérés szerint a szentgyörgyiek 70%-a szerint jó irányba halad a város, ezt az arányt 80–90%-osra szeretné feltornázni az elöljáró.

Célok a következő évekre

Antal Árpád számos szociális és gazdasági jellegű, illetve a közművelődést célzó, hosszú távú célt tűzött ki magának és csapatának a következő évekre, pontosabban 2030-ig:

  • a város legalább egy középiskolája szerepeljen Románia legjobb tíz líceuma között;
  • minden gyermeknek jusson hely a bölcsődében;
  • minden diák sikeresen érettségizzen románból;
  • a város két egyetemén (BBTE kihelyezett tagozata, Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi kara) több ezer diák tanuljon;
  • a városban legyen a legjobb színvonalú idősgondozás;
  • tűnjenek el a város rozsdafoltjai: a romos Bodok-szálló, tyúkfarm helyé épüljön meg a tervezett új lakónegyed duális kampusz, ifjúsági kultúrközpont, a dohánygyárban az innovációs és ifjúsági élményközpont;
  • legyen az országos átlag fölött a helyi átlagfizetések szintje;
  • a Sepsi Ipari Parkban legalább 1000-1500 embernek legyen munkahelye.

Újságírói kérdésre válaszolva Antal elmondta, az önkormányzati munka egy szakma, amelyet meg kell tanulni. Számára az elmúlt periódus legnagyobb kihívásait a válságok jelentették (a gazdasági válság, járványveszély), de mostanra összeállt egy kiforrott csapat, amelyet már nem lephetnek meg újabb krízishelyzetek. Neki magának pedig munkája a szenvedélye, szívügye, mert szereti a várost és az itt élő embereket.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. április 29., 19:37
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ilyen elcseszett kórházzal inkább haldokló, tekintve a születések számára is, köszönheti Pótsa Tamás Sándornak.

  • User
    Dátum: 2024. április 30., 7:16
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Földrajzból elégtelen mondaná Kónya Ádám. még az iskolások is tudják, hogy Sepsiszentgyörgy Közép-Kelet Európában van. Önfejű,senkitől nem fogad el tanácsot, neki bólogató társaság kell.Az alkalmazottakkal úgy viselkedik mint egy diktátor.

  • User
    Dátum: 2024. április 30., 9:05
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Az első néhány pont inkább tanügy minisztérium,tanfelügyelőség stb.dolga.A helyi politikumnak nem sok beleszólása van.Az idős gondozást inkább olcsóbbá kéne tenni,mert nyugdíj+családi hozzájárulással is csak kevesek számára elérhető és egyre drágul.Az átlagfizetés emelkedést könnyebb elérni,addig emelve a sajátjukat,amíg az átlag nagyobb lesz az országosnál.Csupan néhány észrevétel.

  • User
    Dátum: 2024. április 30., 12:58
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Csatangoló lovakkal a városközpontban vígan haladunk az európai legmenőbb 50 ezres városok listájának az élére.

  • User
    Dátum: 2024. április 30., 13:49
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Az elvégzett munka minőségével van a baj. Mindenhol törmelék, gödrök, földből kiálló csövek. És mindez a központban! Vagy a Kolcza hegy tetején. Senki nem ellenőrzi le, hogy milyen minőségű munkát végeznek? Akkor is átvenné a városvezetés a munkát, ha a saját udvarukon történne? A polgármesteri hivatal 100 méteres körzetében rendben van minden, de tovább katasztrófa! Euró milliókért pocsék munka. Bűzlik messziről, hogy valami nincs rendben.

  • User
    Dátum: 2024. április 30., 14:38
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Kilyenben Szotyorban foldgaz a budos eletben nem lesz az nem gond, a vezetekes viz szenyvizcsatorna halozat soha nem lesz befejezve, aszfalton vagy legalabb koves uton soha nem fogunk jarni. Na ez ami biztos. Kozel 25 eve lakom Kilyenben, nagy valtozast nem tapasztaltam. De az adot azt fizetni kell.

  • User
    Dátum: 2024. április 30., 16:10
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Valamikor a regi aranykorszak vegen ugy tanulok foldrajzbol, hogy avaros lakossaga 70 000. Hova tunt el 34 ev alatt kozel 30%? Ilyen utemben meg 34 ev mulva mar csak 30-40 ezren maradunk.

  • User
    Dátum: 2024. május 3., 8:35
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Én jó ötletnek tartom még azt is hogy élete végéig újrázzon, aķor legalább nem szaporodnak a különleges nyugdíjakat élvezők.