A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Költséges népszolgálat

Időről időre a Tiszta Romániáért szervezet civiljei felvetik a képviselőknek, szenátoroknak, hogy az átlagbérhez viszonyítva túl nagy a jövedelmük meg egyéb juttatásuk, s a haza, a nép szolgálata kerülhetne kevesebbe is. Talán annyiba, mint a svédeknél vagy a dánoknál, ahol igencsak megnézik, mire adják ki az adófizető állampolgárok pénzét.
Koppenhágában járva, néhány ottani honatyával beszélgetve teljesen természetesnek vették a kézhez kapott összegekkel való elszámoltatást, na meg az egészen megszorított költségvetést, amelyben a bérek nem érintik a magas egeket. És ugyanez a helyzet a svédeknél is. A Tiszta Romániáért tagjai mindig velük példálóznak, hiszen ha Romániában csak tizede valósulna meg annak, ami a svédeknél adott, meglehetősen felszökne a parlament népszerűsége.
Példakánt említjük meg, hogy a svéd parlament tagjainak 40 négyzetméteres állami legénylakás jár, amelynek egyetlen szobája alvóhelyiség, de ugyanakkor ebédlő is. Tizennyolc négyzetméteres irodában dolgoznak, nincs titkárnő, sofőr vagy szolgálati kocsi. Az egyetlen mosodába előre kell bejelentkezni, a takarítónő ismeretlen. Egy polgár meg is jegyezte: „A politikusokat én fizetem. Nem látom okát, hogy luxusra költsék az adófizető pénzét.” A polgármesternek nincs hivatalból állami, ingyenes központi irodája, a tanácsosok pedig nem kapnak havi juttatást vagy irodát.
Sajnos, példálózhatnak a dánokkal, svédekkel, miközben szenátoraink, képviselőink, kormánytagjaink, de maga az állam elnöke is inkább Brüsszel felé tekint. Na, itt már nincs olyan nagy takarékosság! Egy Godfrey Bloom nevezetű független uniós képviselő, az EP gazdasági és pénzügyi bizottságának tagja nem sokkal a Brexit előtt elmennydörögte: „Önök, uraim – az állampolgároktól eltérően – nem csak adót nem fizetnek, de egyéb pénzügyi kötelezettségeiknek sem tesznek eleget! Önök a legnagyobb vagyonmentők, pénzmosók Európában! Mégis önök ülnek itt, és okítanak másokat!” És végezetül megjegyezte: „Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül lerohanják majd az európai parlamentet, és felkötik önöket! És igazuk lesz!”
Kár, hogy a demokrácia e legfontosabb intézményét ennyire lejáratják. És ezek a pénzéhesek – Juncker, Timmermans – jönnek hozzánk tanácsot adni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Volt egyszer Szentgyörgyön egy helyi tévéadás, amelyet 1995-től 2005-ig Szalló László működtetett Selectronik TV (STV) név alatt, és amelyre most nemcsak az egykori stábtagok emlékeznek szívesen, hanem azok is, akik látták műsoraikat. Csáky Ernő mérnöktanár kezdeményezésére a valamikori stúdió péntektől része a Puskás Tivadar Szakközépiskolában berendezett, általa alapított Távközlési Kismúzeumnak, és didaktikai célokat szolgál majd. Az avatón a hajdani munkatársak jó része jelen volt.

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

A karácsony közeledtével egyre többen kezdenek azon gondolkodni, honnan szerzik be a karácsonyfát. A székelyföldi erdők iránt fokozottabb érzékenységet tanúsítók előszeretettel fordulnak olyanokhoz, akik külföldről importálják az ünnep eme jelképét. Ez utóbbiak közé tartozik a szenkatolnai Bakk Zoltán is, aki kilenc év dániai munka után döntött úgy, hogy a székelyekkel megkedvelteti a nordmannfenyőt.